2026. tavaszi kurzusok

- Tisztán Érző Nő -

3 alkalmas online kurzus, február 1., 8., 15. 13 órától 15 óráig

Ezzel a kurzussal nem csupán egy képernyőn keresztüli eseményt akarok összehozni, hanem egy szakrális, biztonságos teret, amennyire ez lehetséges ebben a formában. És persze részben az én energiám és akaratom a megtartó erő, de pontosan ugyanilyen fontos, hogy a résztvevők energiája összhangban legyen ezzel. És mivel már évek óta sokan ismertek engem, hiszem, hogy ismét sikerül egy olyan női kört összehozni, akiknek energiája így az éteren keresztül is egy hatalmas erőteret lesz képes létrehozni. Egy megnyitott teret akarok tehát, ahol az érzékelés és az erő együttesen, harmóniában, rendben állva, megtartó, és megtartható energiája dolgozik.

Olyan nőket akarok, akik már nem félnek az érzékeléstől, akik tudják, érzik, hogy több van bennük, mint amit megvalósítani képesek e pillanatban, akik hozzá akarnak férkőzni mélyebb és mélyebb rétegeikhez.

A Tisztán Érző Nő kurzus azoknak szól, akik érzik, hogy az intuíciójuk, testük, álmaik és finom érzékelésük többet tud, mint amit a racionális, materialista világ elismer. Ez a tér arra születik, hogy aki ide belép, az közelebb kerüljön ahhoz, aki ő valójában.Három alkalommal térképezzük fel a női érzékelés három szent kapuját.
És mivel rengeteget foglalkoztam az eltelt évben az istennői minőségekkel, ezért egyértelmű, hogy mindegyik alkalom egy olyan beavatási szint, olyan új érzékelési kapu, amelyet a női minőség más-más archetípusa vezet.

Mire számíthatsz a két órában? Nem előadást tartok, bár sokat fogok beszélni. Nem tananyagot adok át, hanem egy megtartott, szakrális teret nyitok, ahol beljebb léphetsz önmagadhoz, önmagadba.
Minden alkalom így épül fel: térnyitás, érkezés, tanítás az adott istennői archetípusról, vezetett belső gyakorlatok, szertartás, amelynek elemei mindig a legegyszerűbb, tiszta formában lévő, mindenki számára elérhető dolgok: gyertya, víz, só. Beszélgetések, integráció, zárás.

Nem kell „jól szerepelni”, ez nem egy „tanár beszél, a diák hallgat” együttlét lesz. Olyanok jelentkezését várom, akik hajlandóak szükség esetén aktívan részt venni a folyamatban, ha kérdezek válaszolnak, és mernek kérdezni is. Nem kell „spirituálisnak” lenni. Csak jelen lenni, tisztán, őszintén, nőként.
- A kurzuson való részvétel feltétele, hogy mindhárom alkalommal jelen legyen a jelentkező.

- Jegyzetelni szükséges, felvétel nem készül a kurzusról. Zárt kör, zárt téma, annak szól, aki jelen van, aki valóban komolyan veszi önmagát, és amit kap.

- a kurzus ára: 30.000,-Ft. 

- a kurzust minimum öt fővel tartom meg. 

- jelentkezés: [email protected] 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Családi terhek a horoszkópban -

online kurzus asztrológusoknak, vagy asztrológiában valamelyest jártas résztvevőknek. 

Az első néhány alkalommal a horoszkópokban látható energiákat mutatom be, egyenként, amelyek adott témára utalnak. Később példahoroszkópokon keresztül mutatom be hogyan keressük és találjuk meg a felmenőinktől átvett családi terheket, amelyek befolyásolják a saját nemünkhöz, az ellenkező nemhez való kapcsolódásunkat, tehát párkapcsolat, anyagi dolgokhoz való viszonyulásunk, tettes-áldozat energiák, bűn és bűnhődés, önblokkolás, egészség, pszichoszomatika, veszteségek, gyász, stb. Fontos: ezek az alkalmak kifejezetten szakmai jellegűek, tehát nem arról van szó, hogy azonnal a feloldással is foglalkozunk, annál is inkább, mert azt online nem lehet! E kurzuson a "diagnosztizálást" tanuljuk meg, gyógyulással automatikusan nem jár.
10 alkalom lesz, mindig hétvégén, szombaton vagy vasárnap, alkalmanként 2-2 órában. 

- A kurzus részvételi díja: 90.000,-Ft, melyet két részletben lehet megfizetni. Bővebben e-mailben küldöm a tájékoztatót.

A kurzus időpontjai: 

2026. április 12., 19., 26., május 3., 10., 17., 24., 31., június 7.,  június 14. Minden kurzusnap 13 órakor kezdődik és 15 óráig tart. 

Néhány visszajelzés az első Családi terhek a horoszkópban kurzusom után: 

" Tisztelt CsontAsszony! Hetekkel ezelőtt találkoztam a bejegyzéseivel a Facebookon, egész pontosan a történelmi áttekintéssel kapcsolatos részekkel. Rendkívül nagy hatással volt rám, így a megosztáson túl az egyetemi csoportmunkánk témájának is javasoltam. Harmadéves pszichológus hallgató vagyok és Interkulturális pszichológia tantárgyból egy szuper 5 fős csapat nevében szeretnénk megköszönni az összefoglalóját, és egyúttal korrekt módon tájékoztatni a felhasználásáról. Írása semmilyen formában nem kerül egy az egyben felhasználásra, nem kerül ki az egyetemi online előadás keretein kívülre, és a prezentációnk részeként a forrás megjelölésében is gondosan járunk el. Hadd fejezzem ki hálámat, hogy ezzel a történelmi áttekintéssel lehetőséget adott számunkra ezt a nagyon fontos szemüveget bemutatni a hallgató társaimnak. Bízunk benne, hogy a szerdai prezentációnk őket is legalább annyira lenyűgözi, mint amennyire minket. Köszönettel és munkájához további jó egészséget kívánva: T-N E"

........................

"köszönöm a tanfolyamot is! Rendkívül jól átgondolt, összeszedett és informatív volt. Örülök, hogy volt lehetőségem részt venni rajta!
Bevallom őszintén én még mindig az anyagokat dolgozom fel a könyvek mellet. El is indult a változás mélyen és úgy érzem kezdek irányba állni. Még nem tudom szavakba önteni, ezért nem is írok róla többet. Hálás vagyok mindenért! <3 N."

.......................

"Kedves Magdus!

Hálásan köszönöm a kurzusod, örülök, hogy részt vettem!🙏
Tanulságos és lélekemelő volt minden alkalom, köszönhetően a profi és szeretetteljes tanításodnak.❤️
Az imaginációs gyakorlat megható volt számomra, az üres és színtelen utam a végén csodás színessé változott!
Nyomtatott tanúsítványt én is kérek szépen,ha megyek szeánszra márciusban,
akkor elhozom.
Köszönök szépen mindent!
Ölellek: E."🥰

...................

„Nagyon átérzem azt, amit a kurzus során többször megosztottál: a folyamatos belső kérdést, hogy vajon elég-e, amit adsz. Hadd mondjam el én is – a sokadik visszajelzőként –, hogy nemhogy elég volt, hanem kifejezetten sok. A jegyzeteim önmagukban közel száz oldalra rúgnak Wordben, iszonyatosan gazdag, sokrétegű anyag született, amely számtalan rendszerbe beilleszthető, és valódi, gyakorlati értéket hordoz.

Meggyőződésem, hogy ennek a tudásnak óriási haszna van, egyedi és rendkívüli, és rengeteg szakmabeli számára is fontos lenne – akár könyv formájában, akár újabb kurzusokon keresztül. Ez az a fajta munka, ami klasszikus értelemben mindenkinek jó: annak is, aki adja, és annak is, aki kapja.

Számomra különösen értékes volt, hogy a kurzus nem kész válaszokat adott, hanem gondolkodásra késztetett. Nem egy „meghallgatom–lezárom” típusú tananyag volt, hanem olyan, amely újabb és újabb kérdéseket indított el bennem, összefüggésekre nyitotta rá a szemem, és valódi szemléletváltást hozott.

Szeretném hangsúlyozni: amit itt kaptunk, az maximálisan túl lett teljesítve. Ez a tudás nemcsak engem segített, hanem rajtam keresztül másokra is hatással volt. Őszintén kívánom, hogy ennek a kurzusnak legyen folytatása, fejlődése és szélesebb köre, mert valódi értéket ad mindazoknak, akik nyitottak rá.” E.

......................

"Sok tanfolyamot végigültem már, de őszintén mondom, hogy ritka az, aki ilyen összeszedetten és értelmesen tudja előadni a mondandóját. Nincs hablatyolás, meg össze-vissza időhúzás, tartod a kereteket. Én ezt nagyon díjazom és kifejezetten öröm volt hallgatni téged a kurzus során is. Feltetted nekem is lécet. Á."🙉😁

.....................

"Drága Magdus.

Kérted, hogy írjunk neked visszajelzést miután elvégeztük a kurzust. Őszintén szólva sokat gondolkodtam, hogy mit is írhatnék.
Azt már tudod, hogy nem sokat beszélek a szüleimmel meg nem is sokat tudok a felmenőimről, anyám nem beszélt az anyjával, apám meg vajdasági magyar, messze vannak az apai rokonok főleg, hogy én is jó messzire mentem.
Mindenesetre én nagyon élveztem a kurzust, mert mindent átadtál amit te tudsz, nem volt az, hogy valamit visszatartasz, hanem a kendőzetlen igazság. Számomra egyáltalán nem volt megterhelő mint ahogy néhányaknak, sőt, kifejezetten jó volt.
Hatalmas megtiszteltetés, hogy tőled tanulhattam, alig várom a következő kurzust is.
Sok sok szeretettel"💚






---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


- Mágia a gyakorlatban, gyógynövényekkel -

személyes térkör egy alkalommal februárban - részletek később. 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



2025. őszi kurzusok

Október 8-án Lélek-napot tartok személyes jelenlétben - nem nyilvános, csak a belső körnek. Személyes ismeretségünk szükséges hozzá. Ezen a napon a Lélekkel foglalkozunk, mert az elmúlt évek szeánszain szinte mindenkinél megmutatkozott, mennyire nem evidens, hogy a Lélek az emberrel van. Amikor pedig nincs, az olyan, mintha az ember elveszett volna valahol útközben, és csak a túlélés maradt, a valódi belső jelzőfény nélkül. A jó hír azonban az, hogy a lélek visszahívható, visszasimogatható, újra együtt lehetünk vele.


Szertartásokkal, belső gyakorlatokkal és vezetett folyamatokkal hívjuk vissza azt a részedet, amely nélkül az életed üresnek, fáradtnak, hiányosnak tűnik.

11 órától kb. 16 óráig tart ez a nap, a részvételi díja: 20.000,-Ft.
Erre a napra egyetlen helyem maradt csupán, szóval aki szeretne jönni, ne habozzon.

Október 18. újabb kirakási módok a cigánykártyával - nyilvános, tehát bárki jelentkezhet. Ez online alkalom és 13 órától 18 óráig. Feltétel: ismerd a cigánykártya lapjait, és nem árt, ha van benne némi gyakorlatod is.
Részvételi díj: 18.000,-Ft/fő

Október 19-én 13 órától 16 óráig kezdődik a Családi terhek a horoszkópban online kurzus asztrológusoknak, vagy asztrológiában valamelyest jártas résztvevőknek. Erről már korábban írtam, és nagyon sokan jelentkeztetek. Példahoroszkópokon keresztül mutatom be hogyan keressük és találjuk meg a felmenőinktől átvett családi terheket, amelyek befolyásolják a saját nemünkhöz, az ellenkező nemhez való kapcsolódásunkat, tehát párkapcsolat, anyagi dolgokhoz való viszonyulásunk, tettes-áldozat energiák, bűn és bűnhődés, önblokkolás, egészség, pszichoszomatika, veszteségek, gyász, stb. Fontos: ezek az alkalmak kifejezetten szakmai jellegűek, tehát nem arról van szó, hogy azonnal a feloldással is foglalkozunk, annál is inkább, mert azt online nem lehet! E kurzuson a "diagnosztizálást" tanuljuk meg, gyógyulással ez pedig automatikusan nem jár.
Körülbelül 10 alkalom lesz, mindig hétvégén, szombaton vagy vasárnap, alkalmanként 2-2 órában. A kurzus részvételi díja: 90.000,-Ft, melyet két részletben lehet megfizetni. Bővebben e-mailben küldöm a tájékoztatót. 


November 8-án mágia nap az egészség/betegség témakörében. Szintén nem nyilvános, csak azok részvételét várom, akikkel már személyes ismeretségben vagyunk. E napon beszélek a tünetek, betegségek pszichés hátteréről, megtanuljuk az intuitív fizikai állapot felmérést, lesznek gyógyulást elősegítő imaginációk, és megint alkotunk egészségvigyázó eszközöket. Lesz egy kis gyógynövényismeret, mi legyen a boszorkány gyógyító készletében? Áldások, rigmusok, mágiázás az egészségért, betegségűzésért, szintén a régi boszorkányok tudásához visszanyúlva. E napunk is 11 órától kb. 16-ig tart, a részvételi díj 20.000,-Ft. Figyelem! Ez a nap nem helyettesíti a meglévő tünetek, betegségek esetén az orvossal való konzultációt, az előírt gyógyszerek szedését! Spirituális, szellemi szempontból közelítjük meg ezt a témát.

Minden személyes alkalomra a jelentkezéskor megfizetendő foglaló 5.000,-Ft.

Amennyiben bármelyik érdekel, kérlek ide írj: [email protected].

Kártyavető/Önismereti kurzusok

megvásárolható, online formában 

Magdus lapjai 

kártyacsomagot saját magam által írott szöveggel és Szalay Klári festőművész által megálmodott képekkel

2018-ban adtam ki elsőként. 2024-ben a magyarázókönyve részben átírásra került, valamint a lapok egészségügyi jelentése és asztrológiai vonatkozásuk is belekerült. E 49 lapos kártyacsomagot használva önismerti, kártyavetési kurzus hamarosan elérhető online.

A kurzus elvégeztével, a házifeladatok rendszeres elkészítésével, a tanulók egy magasabb tudatminőséggel válnak képessé a saját életükre ránézni, feladataikat, problémáikat megoldani, valamint másoknak segíteni ugyanebben. 

A kurzus elvégzéséről Tanúsítványt adok, ennek feltétele, hogy a kurzus végeztével egy megbeszélt időpontban online találkozunk, és átbeszéljük a történéseket, kártyavetési módokat.   

Cigánykártya alapkurzus elérhető online

A cigánykártya alapkurzust a bevezetővel együtt 6 részre osztottam, a könnyebb követhetőség, tanulásra szánt idő hatékonyabb beoszthatósága érdekében.
Az első rész a bevezető, ahol elmondom az alapvető kártyavetési szabályokat. A másodikban a személyi jelölőket elemzem. A 3-6. részekben pedig 7-7 laponként kerülnek bemutatásra a lapok.

Ebben az immár teljesen szabadon tanulható kurzusban viszont csak háromféle kirakási módot mutatok be, amit a hanganyag elbír, azaz kép, látvány nélkül is értelmezhetőek.

A hat rész összesen 180 perc. Ez kevésnek tűnik, ám ez töményen tartalmazza a  36 lap jelentését, 2 db háromlapos és 1 db hétlapos kirakási móddal.
Ez tehát az alapkurzus, amely megvásárolható.
A kurzus árában benne foglaltatik egy három órás, egyeztetett időpontban történő online tanulás, ahol a három vetési módot gyakorolva vizsgázik a tanuló. Ha az idő engedi további kirakási módokat is bemutatok. Ha ezt követően úgy ítélem meg, hogy valóban kész arra, hogy a cigánykártyát mások segítésére is használni tudja, Tanúsítványt állítok ki a nevére (ennek ára is benne foglaltatik a teljes kurzus árában). Ezt online, vagy nyomtatott formában kapja meg, ahogy szeretné. Ha úgy látjuk, hogy még gyakorlásra van szüksége, erre is van mód, ezt majd adott esetben megbeszéljük.

Amennyiben szeretnél elmélyülni a cigánykártya rejtelmeiben, érdekel a teljesen szabadon tanulható kurzus, kérlek ide írj nekem: [email protected].

A kurzus ára: 51.000,-Ft. 

Cigánykártya egészségügyi jelentése

Hamarosan elérhető lesz online, megvásárolható formában! 


Jelentkezés a kurzusokért: [email protected]