Az óriásugrás
Kiváló folytatása ez a Symbolon lapunk a márciusban elemzett Gyász lap után. Amit el kellett siratnunk múlt hónapban, azon túllépve immár a teljes paradigma-, nézőpontváltás ideje jött el.
Meg kellene értenie az embernek, nem csak ma, hanem minden időben, hogy az állandóság látszata pusztán egy ideig gyönyörködtet, azonban ha túl sokáig nem engedünk a mozgáskényszernek, mint az állóvizet, a megrekedt energiák bűzös mocsárrá változtatják életünket is.
És bár a tó nem tud elmenni a helyéről, az ember megteheti ezt, ezért kaptunk két lábat, két kezet, és egy agy nevű szervet a fejünkbe.
Minden adott, hogy elinduljunk, a kozmikus energiák jó ideje támogatóan vannak mellettünk. Ami nem akar mozdulni, azt kétségkívül robbantják…
Az óriásugrás lapunk maga a kiugrási kísérlet. És igen, sehol nincs kőbe vésve, hogy az ugrás sikeres lesz, erre senki nem adhat biztosítékot. Az emberi életben semmi sincs lebetonozva, biztosítva. Semmi. Mindent megpróbálhatunk és vagy sikerül vagy nem, de ha nem próbáljuk, nem indulunk el, nem tesszük, életünk tava posvánnyá válik, amiből kihal minden élet.
A Symbolon kártya lapján egy klasszikus udvari bolondot látunk, amint bátran, és nem túl sokat gondolva a következő pillanatra egyik szikláról átugrik a másikra. Az udvari bolondokra jellemző módon vakmerősége a tapasztalatán, bölcsességén, és önmagába vetett vak hitén nyugszik. Hogy nem is történhet másként, mint, ahogy elképzelte, de ha mégis másként történik, hát legyen úgy, ahogy lennie kell.
Nem biztos, hogy fizikai váltásról van szó, egyszerűen csak idejétmúlt hitrendszerünktől, gondolkodási sémáinktól kell megválni, amelyekből valljuk be, van bőven, hiszen e sémák adják feltételezett biztonságunk alapjait. Ám az embernek időről időre felül kell vizsgálnia önmagát, és ami nem kell ki kell gyomlálni, ha már nem szolgál, ha inkább hátráltat, mint előnyökhöz juttat, meg kell szabadulni tőle, el kell hagyni.
E feladat nehézsége épp abban rejlik, hogy nem tudjuk hová érkezünk. Nem látjuk mi van a sarkon túl, amelyen mindenképpen be kell majd fordulnunk. Az emberek többsége a „civilizált” társadalmakban biztonsági játékos. Ez is egy program, amit kaptunk, és kapunk folyamatosan: elhitetik velünk a biztosítótársaságok, a bankok, és a hatalom, hogy az életet kiszámíthatóvá lehet tenni. A valóság azonban mindig ellentmond: nem, nem lehet. Reménykedhetünk, hogy nagyobb amplitúdók nélkül „megúszhatjuk” az életet, simán csak átsiklunk rajta, szépen nyugodtan, békésen, de ez ritkábban történik meg (és unalmasabb is, valljuk be), mint az, hogy váratlan lépésekre kényszerülünk, akár magunktól, akár a Sors döntése folytán.
E pillanatban arra van a legnagyobb szükség, hogy amiről a leginkább azt hittük életünk biztos alapját adja, onnan rugaszkodjunk el. A szabadságunkért. Hogy amiről azt hittük ismerjük, tudjuk mert megtanultuk, tapasztaltuk, tehát rettenetesen bölcsek is vagyunk persze, mindezt engedjük a múltba tűnni, és nyissunk új dolgok felé. Ahogy olyan szépen megfogalmazza Peter Orban a Symbolon könyvben e lap magyarázatánál: „Csak a nem tudás biztonságából meríthetsz bátorságot az ugráshoz.” - azaz engedd el a dölyföt, hogy mindent IS tudsz már a bármiről is, légy nyitott, vállalkozószellemű, és éhes az új tudásra.
Ez az irány nem a kényelemkedvelő emberek útja. Ez az irány bátorságot, bevállalósságot kíván. Nem azt jelenti, hogy a kényelemszerető emberek megúszhatják, nem, sajnos ők sem, őket majd a Sors teszi irányba. Ám, aki szeret a Sorssal kézen fogva haladni, nem elkerülni akarja azt, ez esetben jobban jár. Mint az a Bolond, aki elég őrült hozzá, és elég bátor, hogy kérdés nélkül ugorjon.
Az biztos, hogy ha e pillanatban inog a talpunk alatt a talaj, ott már nem lehet tovább várni. Még akkor is, ha mások hülyének néznek – ez oly gyakran előfordul a változtatni képes emberekkel –, az ugrás elkerülhetetlen. Csak ez ad majd új értelmet, új irányt, és új értékrendet, új értékes kapcsolatokat. Többet, mint amit a korábbiak kínáltak.
Az eszköz, ami mindehhez a kezünkben van: az önmagunkba vetett hitünk, az ÖN-BIZALOM!
Megjelent: 2024. áprilisában a Horoszkóp magazinban
Férfiak
Te drága Férfi,
neked írok most.
Hozzád szólok, aki annyit háborúztál az elmúlt életekben. Akinek néha elvette eszét a harci düh, aki tán olyanokat tett, amit később maga is megbánt. Lehet, nem volt kinek elpanaszolni, elsírni a kínt, ami a lelkedet mardosta, hiszen úgy neveltek, hogy egy fiú, egy férfi nem sírhat. Hozzád szólok, akinek a gerincét öregségére derékszögbe görbítette a munka, a család terhe, akinek fogai kihullottak, mert egészséges agresszióját sosem élhette ki. Hozzátok, Férfiak, akik mind-mind cipelitek őseitek ki nem mondott, ezért a nagy közös tudattalan óceánba lesüllyedt fájdalmát.
Hozzátok szólok, akiket elnőiesített anyátok, óvva-védve a kicsi fiút mindentől, és mindenkitől. Hozzátok, akiknek keze sosem volt saras, olajos, mocskos, akiken nem csorgott a szürke izzadtság, akiket nem égetett a nap, akik nem érezték még át, milyen az igazi kemény munka utáni jóleső, elégedett fáradtság. Akiket kiherél ez a világ, akiket a lakótelepek dobozaiba zárva nem vár semmi férfias teendő, akik reggel autóba szállnak, hogy aztán egész nap a számítógép előtt ülve, délután hazaautóztok és egy lakásdobozba zárva a napi üveg sör mellett keresitek az élet értelmét.
Azokhoz a Férfiakhoz, akik akaratukon kívül váltak apákká, hogy aztán egész életükben a nő zsarolását kelljen viselniük.
Azokhoz a Férfiakhoz, akik nem tudnak szabadulni őseiktől hozott függőségeikkel, agressziójukkal, és akik nem is akarnak szembesülni mindezzel. Nektek kiáltok: van megoldás!
Elmesélem Nektek, hogy nem kell követni az ősök útját. Van mód az agresszió meg-, és kiélésére, és lehet, azt láttad, amit apád tett anyáddal, és lehet azért nem tudsz megmaradni egy nő mellett sem, mert anyád elvette a kedvedet a női nemtől, de nem kell így maradnod egész életedre!
De... nincs mindenre megoldás.
Hogy van, amit soha, de soha nem tudsz kitörölni az emlékezetedből, az őseid emlékezetéből, nem tudsz minden szálat elvágni.
De Erőddel képes vagy felülemelkedni, és észrevenni, mikor kapcsol be az automata vezérlőrendszered, hogy az ismétlésekbe kényszerítsen.
Azt is elmondom, hogy a Nők sírnak utánatok. Hogy vágyják az erős, mégis gyengéd, tiszta lelkű, őszinte Férfit. Hogy elférfiasodásuk mögött náluk is ősanyáik mintája húzódik, azoké az asszonyoké, akiknek férjeik, fiaik a hatalmasok játékszereként háborúba kényszerültek, míg ők otthon szántottak, vetettek, arattak, ellátták az állatokat, házat javítottak, kertet gondoztak, miközben kenyeret sütöttek, és gyerekeket neveltek. Egyedül.
A nőt az egyedüllét elférfiasítja. Lágysága lassan megkeményedik, hiszen mindent egyedül kell vinnie. De a lelke mélyén vágyik utánad, akkor is, ha a felszínen keménynek mutatja magát. Akarja, hogy a karjaidba zárd, hogy azt mondd neki: semmi baj, ketten, közösen mindent megoldunk. Bújj ide, elringatlak kicsit. És a nő beleolvad ebbe, és a szerelmes alkímia által megtörténik a varázslat: a nő Nővé és Te Férfivá leszel. Hogy majd ő dajkáljon Téged, ha megfáradsz, ha elgyötör kicsit az élet. Anyád lesz, ha annak kell lennie, és Te az apja, ha úgy. És a szeretőd lesz, ha öletek felizzik, ő átad, és te birtokba veszel.
Hozzátok szólok, Férfiak, akik gyötört lélekkel éltek: keresd a Nőt, ne add fel! Senki nem kényszeríthet, hogy egy erőszakos nő mellett élj, aki rád kényszeríti akaratát – mint anyád tette. Senki nem kényszerít, hogy elnyomjanak, kiheréljenek, hogy elvegyék erődet.
De mindig tartsd észben: a Nő nem az anyád! Ahogy minden Férfi más és más, minden Nő más és más. Ne bántsd a nőket, ők ugyanúgy cipelik anyáik terheit, mint te az apádét.
De össze lehet csiszolódni.
Engedd magad őszintének lenni.
Engedd meg magadnak az érzelmeket, a Nő vágyja azokat. Suttogd el az ölelés rejtekében, és szeresd magad a Nő párjaként.
A Nő benned is ott van, a Férfid párjaként. A Nőben ott a Férfi is, a Nője párjaként. De a Férfi a Nőben a Nőt keresi, a Férfival rivalizál. A Nő… a Nő a Férfiban is a Nőt keresi, a finomságot, lágyságot, az érzelmeket, de kell, nagyon-nagyon kell az Erő. Az az Erő, ami az öreg tölgyfában van a pusztaságban. Amit téphet, rázhat a vihar, lehet még az ágait is megtördeli, még akár ketté is hasadhat, de soha ki nem dől, mert gyökereivel mélyen, és sziklaszilárdan kapaszkodik a Földbe.
Akarsz-e Férfi lenni, vagy jó neked a hozzád és a Nőhöz is méltatlan futó kalandokkal megtölteni a benned lévő űrt? Jó, hogy férfitársaságod a kocsmázásban merül ki, vagy a munkahelyen? Jó lesz egész életedben menekülni? Hiszen a Férfi lételeme,hogy munkájának értelmet adjon valami. Valaki.
Tudom, tudom, nő is kell a férfi mellé.
Tudom, hogy változott a világ, nehéz szerepben maradni nőnek és férfinak is.
Tudom, hogy amilyen káosz van kinn, pont olyan káosz van benn is.
Nincs recept, senki nem tudja megmondani milyennek kellene lenni, ha mégis kísérletet tesz rá, azonnal rázúdul azok haragja, akik nem akarnak, nem tudnak olyanok lenni.
A Teremtésben valamiért mégis két nem létezik: férfi és nő.
Eltérő habitussal, biológiával, gondolkodásmóddal, érzékenységgel, érzelmekkel, vágyakkal, cselekvőképességgel, akarattal, szándékkal, motivációkkal. A női agy másként működik, a férfiagy szintén.
Régen annyiban volt jobb, hogy elfogadtuk egymás másságát úgy, ahogy az van. Mára erőszakosan összemosni akarják bizonyos erők, nincs férfi, és nincs nő, mondják, csak ember van.
Hát nem.
Nők vannak és Férfiak, akik a biológiájuknak megfelelően vágyják egymást. Akikben a Lélek vágyja a másik Lélekkel való összeolvadást, keresik a kapcsolódást, de mintha egy fal lenne, a kapcsolódás vagy nem történik meg, vagy, ha igen, az olyan rémisztően erős kötéssé válik, amely menekülésre késztet…
És persze nincs mindig mindenre megoldás.
Férfiként neked kell tudni mit akarsz, és hogyan.
Meg kell tudnod fogalmazni, hogy mire vágysz.
Fel kell állítanod a kritériumrendszert önmagad és a másik számára is.
Meg kell találnod az identitásodat, ki és mi vagy te. Mi vagy most, és hová akarsz jutni, alakulni. És milyenné semmiképpen nem…
És ehhez a Te valódi identitásodhoz megtalálni azt a Nőt, akivel közösen tudjátok segíteni egymást abban, hogy együtt jobbá váljatok minden eddigi önmagatoknál.
A legszebb dolog, amit ember mondhat egy másiknak: jobbá váltam általad.
Ne alkudj meg ennél kevesebbel.
Megjelent: 2024. áprilisában a Csillagidő online magazinban
Már a youtube-n is!
1. Terveimről:
https://youtu.be/msMvqredkfw
2. Nincs mindenre megoldás:
https://youtu.be/Ty2VXMjrluE
3. Mérgező szülők:
https://youtu.be/WOFPL4b3qoU
4. Testtudatosság(om)
https://youtu.be/xu_qkFGRR-A
5. Hazugságok hálójában:
https://youtu.be/h1nIhoX2s7A
6. Meddig traumázunk még?!
https://youtu.be/tHQnJRBuYgs
7. Szellelmi vagy vallási utat követsz?
https://youtu.be/5l6GLIH4XTI
8. Tudatosság(om)
https://youtu.be/xu_qkFGRR-A
Molnár Edit: Tripla T Tanításai
Nem könnyű olvasmány, mégis belevágtam, hogy felolvassam, hogy minél több emberhez eljusson, és elgondolkodtassa őket a benne foglalt témákban. Nem szentírás, mint ahogy semmi sem az, amit ember írt le. De egy nézőpont, fontos, és tiszta, vallási befolyásoltságtól mentes.
Ez az első rész. Folyamatosan kerül fel a csatornámra a többi is.
(Link kimásol, böngészőbe illeszt.)
https://youtu.be/ZimcRs5xvqw
Mérgező szülők?
Soha, sehol nem tanítják ma sem a pszichológiát az iskolákban, nem tananyag, nem tanítanak anyának, apának lenni. A legjobb esetben a szüleinktől tanuljuk a szerepet, és azt és úgy tudjuk tenni, ahogy velünk is tették... a mi szüleink pedig pont így voltak ezzel.
Vajon tényleg le kell-e húzni róluk minden esetben a vizeslepedőt, vagy lehetne erre a dologra másként is tekinteni?
(link kimásol, böngészőbe illeszt)
https://youtu.be/WOFPL4b3qoU
Nincs mindenre megoldás!
Pedig vannak dolgok, helyzetek, életek, történések, érzések, stb., amire nincs megoldás.
Erről beszélek 11 percben.
(Link kimásol, böngészőbe illeszt.)
https://youtu.be/Ty2VXMjrluE
Terveim
(Link kimásol, böngészőbe illeszt)
https://youtu.be/msMvqredkfw
Szaturnusz a Halakban
Nézz körül nálam, és mondd, jól vizsgáztam-e? Simogasd meg a falakat, érezd a meleget, a stabilitást, mindent, ami és aki az enyém. Bár rideg és hideg volt a gyermeki otthon, megtanultam meleget varázsolni, stabil otthont alkotni, otthont adni. Már nem nyomasztanak a gyermekkori álmok, újakat álmodom. Az intuíció tehetsége, amelyet szintén Tőled kaptam, immár jól és hatékonyan szolgál életemben engem és másokat is. Az ásványokról (megjelent a Csillagidő online magazinban)
RENDKÍVÜL FONTOSNAK VÉLIK A SPIRITUÁLIS ÚTON JÁRÓK A „FEJLŐDÉST”, AZAZ „MEGFEJLŐDNI” KORÁBBI ÉNJÜKET, GONDOLKODÁSUKAT, RÖGESZMÉIKET, RAGASZKODÁSAIKAT, VISZONYULÁSAIKAT, ÚGY AN BLOCK MINDENBEN.
Én is fontosnak tartottam ezt, és „dolgoztam” rajta, hogy bekövetkezzenek ezek a megfejlődések, mígnem rá nem jöttem, hogy minél jobban és többet dolgozok, annál több meggyőződést, rögeszmét, és akarnokságot gyártok vele, amelyek mind-mind hátráltató tényezőként jelentkeztek ebben a naaagy megfejlődésben.
A megfejlődéseim, a felülemelkedéseim, a másként gondolkodásaim
spontán, mintegy maguktól következtek be, a legváratlanabb pillanatokban, amikor igazán semmi nem kötötte a megfejlődött gondolatot, képzetet, rögeszmét, viszonyulást, cselekedeteket a pillanatnyi helyzethez.
Nem mondom, hogy nincs köze ahhoz, hogy „dolgoztam” a fejlődésért, de azt igen, hogy nem akkor és úgy, ahogy én akartam, és nem feltétlenül az, amire a szándékom irányult. Mintegy random, ami akart megfejlődött, meghaladódott bennem, ami nem, az úgy maradt, vagy oly észrevétlenül, finoman alakult át, hogy csak akkor vettem észre a változást, mikor éles helyzetbe kerültem, és egyszerre teljesen más volt a reakcióm, mint hasonló szituációban korábban.
És ezek a reakciók zsigeri, mélyről jövő mások voltak, semmi akarás nem volt bennük, szándék, hogy na, most erre másként reagálok, mást mondok, mást teszek, másként gondolok.
Amíg így akartam ugyanis, nem működött.
Gyakorta hangoztatom, hogy mágiázni csak erős akarattal lehet. A belső önmunka alkímiája viszont úgy működik, hogy csak vágyni lehet, tudatossá tenni, aztán hagyni, hogy átalakuljon bennünk úgy, ahogy jelen tudatminőségünknek megfelelő.
MERT A LÉLEK, A TUDATTALAN, AZ ELME, A PSZICHÉ NEM VÁLTOZIK UKK-MUKK-FUKK, ANNAK IDŐ KELL, AKKOR IS, HA AZT HISSZÜK E FELGYORSULT VILÁGUNKBAN, HOGY PIKK-PAKK MEGHALADUNK, TANULUNK, FEJLŐDÜNK BÁRMITAKÁRMIT, CSAK AKARNI KELL, GYORSBA’. TÉVEDÉS.
Egy egyszerű példával élve, ne akarjak általános iskola másodikos végzősként mindenáron a gimnázium első osztályába lépni, ehhez ugyanis kevés vagyok. Ha szépen beleállok az időbe, a térbe, és energiát, munkát teszek bele, hogy gimnáziumba kerülhessek, és kellő türelmem is megvan ehhez, el fogok érkezni oda is.
Itt az akarat csak ahhoz szükségeltetik, hogy minden egyes nap felkeljek és megtegyem az aktuális napon szükséges lépéseket, amelyek összeadódva, évek alatt, eljuttatnak engem majd a gimnáziumba. Ez egy belső alkímia, amely önmagától történik meg, ha vágyom. Pusztán akarattal nem.
Az első ilyen komolyabb „megfejlődésem” az volt,
mikor egyszerre megundorodtam a hústól, és minden állati eredetű élelmiszertől, mikor egyszerre a testem azt jelezte, amit az agyam már régen tudott: itthon dédelgetem, szeretgetem az állataimat, védem, óvom őket, míg a boltban megveszem és megzabálom a mások által kegyetlen, szenvedésekkel teli körülmények között tartott állatok halott testét.
NEM AKARTAM NEM ENNI HÚST, EGYSZERŰEN MÉLYRŐL JÖVŐ UNDOR KELETKEZETT BENNEM, GONDOLATOK NÉLKÜL. ÉS ENGEDTEM ENNEK AZ ÉRZÉSNEK.
Aztán az is spontán történt, hogy nem akartam többé tiszta fából készült dolgokat vásárolni, sem fával tüzelni, hiszen az Erdő az én otthonom, hogyan támogathatnám hát a fák életének elvételét önös okokból kifolyólag?
Én nem hiszek abban, hogy élőlények azért vannak, hogy az ember kénye-kedvére ki legyenek szolgáltatva. Abban hiszek, hogy az élőlények a Földön egymás társai, és az embernek az lenne a dolga, hogy támogassa, és segítse a nálánál kiszolgáltatottabbakat. Ehhez képest nem támogatjuk, hanem durván lezsaroljuk, és tönkreteszünk mindent, amire rávetjük szemeinket. Aztán nem akartam többé vágott virágot venni, és „ezért nevelt” fenyőfát sem. Nem használok állati bőrből készült dolgokat sem.
Egyre tisztábban és élesebben láttam,
hogy a spirituális kellékek, mint olyanok szintén pusztán az egóvágynak köszönhetőek. A messzi földről hozott ilyen-olyan illatos, és egészségtelen füstölők mögött szintén durva kizsákmányolás van, fillérekért dolgoztatott emberek, gyerekek.
A világ másik feléről hozott szárított és kötözött növények, amelyeket szintén füstölésre használnak, miközben itthon alig kell néhány lépést tennünk, hogy saját gyógynövényekből készíthessünk ilyesmit, de nevelhetünk sajátot, még a városiak is, hiszen ládában, virágcserépben is kiválóan élnek és virulnak a finom illatos növényeink. Semmi sem pótolja, hogy ezeket saját szerető, gondoskodó energiánk itatja át.
Nemrégiben kaptam egy ásványt, és az volt a feladat, hogy egy imaginációs gyakorlat keretében nézzük meg, mit üzen nekünk ez az ásvány. Minden ásványnak ilyen-olyan gyógyító energiát tulajdonítunk, „márazősidőktőlkezdve”, mely szlogennel az ásványkereskedők igyekeznek eladni portékáikat. Nem színem a világoskék, pont ezért egy világoskék ásványt választottam a hatalmas, ásványokkal teli tálból. Hanyatt feküdtem, a homlokomra helyeztem az ásványt, a harmadik szemem tájékára, és elkezdtem a belső mozit, komoly érdeklődéssel, hogy „mit üzen nekem az ásvány”.
Azonnal itt teremtem a lakóhelyemen, a szikláknál.
Sétáltam a fennsíkon markomban szorongatva az én kék ásványomat. Mint kép a képben, imaginációmban megjelent egy kép a fejemben, és ezzel egy időben rögtön éreztem az erős vonzást, hívást az itteni egyik barlang felé. Az ásvány szólt, hangtalanul, szavak nélkül: ott akarok lenni. A következőkben már láttam magam, ahogy lemászom, keresztül a szúrós szederbokrokon, be, a sötét, szűk barlangba, és tíz körömmel ásni kezdem a talaját, hogy eltemessem, visszaadjam Földanyának Gyermekét, akit erőnek erejével szakítottak el tőle.
Az én ásványom az imaginációmban, ahogy a tenyerembe fogtam szomorú volt és fáradt. És villództak a képek a fejemben: ahogy kalapáccsal, vésővel kopácsolják szerencsétlen, mélyszegénységben élő emberek, gyerekek a földet, és törik ki az ásványokat, amik a csiszolóüzemekbe kerülnek, hogy szép formát adjanak nekik, majd ömlesztve szállítják Amerikából, Brazíliából, Indiából és még ki tudja honnan a minden más, különleges, ezoterikus, és egzotikus holmit felszívó Európába… Az én ásványom szomorú volt és fáradt, és semmit nem akart adni nekem, sem üzenni, csak azt, hogy had kerülhessen vissza békében oda, ahonnan jött. A földbe.
És persze Magyarországon is vannak ásvány lelőhelyek, aragonit, kalcedon, faopál, malachit, azurit, faopál, nemesopál, tűzopál, melyeket védetté nyilvánítottak, hisz oly kevés van belőlük. Sőt citrin és hegyikristály is van nálunk, de ugye mindenki előtt világos, hogy ami ott van, az egy kicsit sem lenne elegendő az itteni piacnak, ráadásul engedélyhez kötött a kutatás, felszedés, hiszen kevés van belőlük.
Régebben vásároltam ásványokat, hogy ékszereket készítsek belőlük, míg meg nem tudtam milyen áron kerülnek hozzánk. Ráadásul jórészük nem is valódi, vagy csupán a csiszolt ásványok porából összegyúrt, színezett.
A valódi ásványok is vérrel, verejtékkel, emberi szenvedéssel szennyezettek… ma már nem vásárolok, néhány csomaggal kaptam régebben, belőlük még készítek néhány ékszert, aztán befejeztem. Hogy miért, ennek, ahogy írtam megvan a maga története, és ez is spontán jött, nem akartam, nem volt bennem tudatos szándék, hogy megváltoztassam a nézetemet.
EGYÁLTALÁN NEM VÁLLALOM FEL AZT A TISZTET, HOGY BÁRKINEK MEGMONDJAM, HOGY MI A JÓ, MI A NEM JÓ. ÉN TUDOM, HOGY EZEK AZ ÁSVÁNYOK GYÖNYÖRŰEK, ÉS A SPIRITUÁLIS VILÁGBAN SOK ANIMISTA GONDOLKODÁSÚ EMBER VAN, MINT JÓMAGAM IS.
Mit jelent ez? Hogy mindennek, ami a teremtett világban van, lelke van.
Ha egy ásványnak gyógyerőt tulajdonítunk, lelkesítjük, vajon figyelembe vesszük-e azt, hogy mi a jó neki? Biztos, hogy arra vágyik, és „azért van”, hogy üzletemberek, akik más szerencsétleneket kihasználva, és a hiszékeny emberek pénztárcájából gazdagodva kibányásztassák a föld alól, vagy közvetlen a föld felszínéről letörjék, csákányozzák, zúzzák, csiszolják, savazzák őket, lyukakat fúrjanak beléjük, és mindezek után támogatást várva gyógyítsanak, „segítsenek” az embereknek?
Én tudom, hogy az ember nagyon szereti a szép dolgokat. És azt is nagyon szereti, ha kívülről jövő gyógyerők gyógyítják azokat a problémákat, amelyeket hosszú évekig, évtizedekig maguknak okoztak, okoznak.
Szeretik magukat többnek láttatni, ha gyönyörű ásványok birtokosai, mert ezek az értékes dolgok – úgy vélik tudatosan, vagy tudattalanul – a saját értéküket is növelik. És persze divat is, hiszen aki ásványkarkötőket visel, azt üzeni vele, ő nagyon spirituális ember…
De jó tudni, hogy bármilyen tárgyat lelkesíthetünk, saját energiával tölthetünk fel, bármely tárgyat behangolhatunk gyógyításra, támogatásra.
Ehhez szükségtelen valójában, hogy más emberek vérével, verítékével, szenvedésével szennyezett ékszereket hordjunk, vagy dísztárgyként őrizgessük otthon.
A MEGFEJLŐDÉS NEKEM AZT (IS) JELENTI, HOGY KORÁBBI TUDATLANSÁGOMRA, HA FÉNY VETÜL, ÉS TUDÁSSÁ VÁLIK, VÁLTOZTATOK KORÁBBI VISZONYULÁSOMON. DE EZ PERSZE CSAK AZ ÉN UTAM, AZ ÉN GONDOLATAIM, AZ ÉN VISZONYULÁSOM.
Aki akar, elmélkedjen mindezen anélkül, hogy mellette, vagy ellene szavazna.
Vadász Mária Magdolna
asztrológus, család-, és rendszerállító
spirituális támaszadó
Facebook: Csontasszony
e-mail: mariamagdalena7535@gmail.com
Samhain
(2022. október 31. )
Az aranykalitka
Véleményezésről
Papnő vagyok
2022. március 20.
Ébresztő! Fogjunk össze!
Még egyszer valakinél azt olvasom, hogy "ébresztő!", meg "össze kéne fogni", sikoltozni kezdek, és kiszaladok a világból. Valahova el, nagyon messze, ahol nem élnek emberek. Ahol csak fák vannak, meg levegő, meg felhők, állatok, napfény, eső, hideg és meleg, és szél, egy pici házikó, és a szeretteim.
Még leírni is rossz volt ezt a három szót a címben.
Komolyan nem, és nem tudom megérteni, de már nem is akarom, hogy valaki KOMOLYAN azt hiszi, hogy NA MAJD MOST!!! MOST!!! felébred az "emberiség", a világ, és persze a magyarság, és ÖSSZEFOGUNK, és akkor... mi is lesz akkor?
Beállítod az órát este, hogy reggel csörögjön, mert fel kell ébredned. Célod van: jelesül munkába mész, vagy edzeni, vagy csak nem akarod elmulasztani a napfelkeltét a teraszon ülve egy forró kávéval a kezedben. VAN CÉLOD AZ ÉBRESZTŐVEL. Egyébiránt nem húzod fel az órát, és alszol tovább a francba, ne cseszegessen téged senki, aludni a legjobb, békés, nyugodt, és ha még hozzá szép álmaid is vannak, pláne nehogymá' valami gyökér kitalálja, hogy neked fel kéne ébredni.
(fotó: internet)
Az emberek, mint azok a szerencsétlen lovak, akiknek szemellenző van a fejükre szerelve, hogy ne lássanak oldalra - mert a ló ijedős állat -, és csak húzzák a kbott szekeret, arra, amerre a bakon ülő ember irányítja a szájukban lévő zablával. Mert kell a zabla, különben a lónak esze ágában se lenne arra menni, amerre irányítják. Viszont, lévén ijedős, ám rendkívül intelligens, hamar rájön, hogyha nem akar menni, akkor ott valami rémisztő dolgot vizionál, és lecövekel, még akkor is, ha a mögötte lévő ember üti-vágja az ostorral. Az "okos" és találékony ember kitalálta a rohadt szemellenzőt, hogy ne lásson a ló oldalra, meg amúgy semerre se, csak a szájában lévő kínzóeszközzel irányíthassa, amerre akarja. Az embereket manapság szokás a birkákhoz hasonlítani, de én inkább ezt a lovat és szekeret látom magam előtt, ha arra gondolok mi történik az emberekkel anélkül, hogy tudatosak lennének rá.
Pedig… a történetelem ismétli önmagát. A világban eltűnt Lemúria, Mú, és a sokat emlegetett Atlantisz is, és mind azért, mert az emberek a nagy jólétükben annyira elkényelmesedtek, hogy el sem tudták hinni, hogy elpusztulhatnak. Róma az egész világot fenyegette, mindenki rettegte hatalmát, népeket hajtottak igába, pusztítottak el, a kereszténységet évezredes kultúrákra kényszerítették rá, Jézus nevében megfeszítették azokat, akik mást gondoltak, évszázadokon, de bátran kijelentem közel kétezer éven át… Oszt hun van ma Róma: egy város, semmi több néhány muzeális értékkel, amit fel tud mutatni. Pont. Ők is azt hitték, hogy örökké virágzanak, élnek, léteznek. De említhetnék még sok más hatalmas, majd összeomló államot, országot.
Komolyan azt hiszi bárki is, hogy ha mindazt hagyták a népek, akkor ezt most itt, na, most aztán felébredünk, és felkelünk, és elsöpörjük a rosszat, és átvesszük a helyüket – kik is?! –, és eljő az aranykor?!
A francia forradalom feltüzelt szerencsétlen, kifosztott, megalázott, nincstelen szegényei pont ezzel az attitűddel mészárolták halomra a vezetőiket, a legkegyetlenebb és brutálisabb módszerekkel, vérben gázolva – szó szerint! - pusztítottak maguk körül, mert ők is jót akartak… bár lehet akkor még nem szóltak az aranykorról. Vagy nem tudom szóltak-e…Tudomásom szerint akkor is volt egy St. Germain, akit szólt, de a kutyaf...a se hallgatott rá, hát szépen tovább is állt.
Vagyunk néhányan, akik látjuk a dolgokat globális összességében, tehát ha ezt nézzük jó páran vagyunk „felébredve”, és most itt nem arról beszélek, hogy megvilágosodott szentek vagyunk, mert dehogy. A felébredés azt jelenti, hogy levettük a szemellenzőt, amit ránk kényszerített a vallás, az elmeprogramozás az óvodától, az általános iskolán át az egyetemekig, a társadalmi elvárások – egyél, igyál, tanulj, dolgozz, építs házat, csinálj egy rakás gyereket, legyen autód, ha lehet kettő is, meg nyaralód, meg persze sok-sok pénzed, és aztán halálra hajszoltan úgy 45-50 éves korod táján legyél túl az első infarktuson, de minimum legyél cukorbeteg, egy jó kis gerincsérv is dukál már, hogy az egyéb keringési, és idegrendszeri problémákról ne is beszéljek, majd boldogtalanul, a halálos ágyadon tök egyedül maradva elmélkedj, hogy mi a jóistent kerestél te itt ebben a világban –, szóval vagyunk néhányan, akik kiugrottunk ebből a rendszerből legalább annyiban, hogy átlátjuk a saját miértjeinket, és hogyanjainkat, valamint igyekszünk másként élni, mint a „normális”. Tán a magunk módján teszünk is a kis mikrokozmoszunkban azért, hogy a saját lelkiismeretünket megnyugtassuk, nem járulunk hozzá a pusztításhoz, amit kedves embertársaink tettek, tesznek. Kevesen vagyunk, mert aki kiugrik a rendszerből, az páriává válik a saját embertársai szemében, a legkevesebb, hogy furcsának tartják, a legtöbb, hogy gúnyolják, utálkoznak, ignorálják. Ezt elég kevesen vállalják be, csak azon elszántak, akik tudják, hogy az emberi társaságon kívül van még sok egyéb a látható és láthatatlan világban, ami elégedettséget, örömet okoz, sőt…
Én azt látom, hogy sokan, akik a leghangosabban mantrázzák az ébresztő és összekénefogni szavakat, egy tapodtat sem változtatnak a szokásaikon, gondolataikon, a többiekhez való viszonyukon.
Ember embernek farkasa, ahogy szokták volt mondani. És ez így van, mióta a világ a világ. Egy kedves barátom réges-régen azt mondta nekem, hogy a legnagyobb baj az emberi természetben a versengési vágy. Nem is értettem, pláne azért, mert akkoriban kezdtem futni, és részt vettem egy-két futóversenyen. Forrt bennem a bizonyítási vágy, hogy negyvenes éveim legvégén is oda tudom tenni magam, vágytam az elismerést, de legeslegfőképpen önmagamnak akartam bizonyítani, hogy mennyire kvajó vagyok. Nos, a sors másként gondolta, és gondoskodott róla, hogy hamar észhez térjek. Az a különbség köztem és mások között, hogy én nagyon-nagyon figyelek a jelekre. A legkisebbre is. Tudom miből mi következik, úgy a saját életemben mint a másokéban.
De
az emberi természet alapvetően arról szól, hogy tudnám legyőzni
a másikat. Hogyan tudnék több lenni. Okosabb. Tudóbb.
Különlegesebb. Ügyesebb. Spirituálisabb.
Megmondóbb. Tisztánérzőbb. Tisztánszaglóbb. Tisztánlátóbb.
Tapasztaltabb. Jobb. Vékonyabb. Fiatalabb. Nőiesebb. Férfiasabb.
Jobb szerető. Jobb szakács. Jobb anya. Jobb gyerek. Jobb munkaerő.
Jobb főnök. Ésatöbbi.
Le
akarjuk egymást győzni verbálisan, és fizikailag is. És
szellemileg és energetikailag is.
De, de, Te is, aki most hevesen ellenkezik, hogy ez nem így van. Jobb szembenézni vele, mert ha ezt megérted, és megfigyeled magadon, rájössz, hogy az összefogásnak semmi, de semmi esélye nincs.
Akik „látszólag” összefognak, azok csak addig, míg érdekük úgy kívánja, vagy mert van valaki, egy karizmatikus személy, akinek zászlaja alatt ideig-óráig együtt menetelnek (apakép többnyire). Messze megyek: mindenki ismeri Jézus történetét, hogy ugyanaz a tömeg lincselte meg, és köpködött rá, és dobálta kővel a passión, akik korábban a vállukon vitték be olajágakkal integetve Jeruzsálembe.
Kedves Testvéreim – ahogy egy sokak által ismert guru szokta volt mondani – ilyenek vagyunk bizony!
Addig tudunk összefogni, míg van valaki, aki összefog, de csak egy rossz, egyetlen egy nekünk nem tetsző nyilatkozata legyen, vagy jöjjön egy nála is karizmatikusabb (megfélemlítőbb) egyén, aki ellene fordít, máris lőttek az összefogásnak…
Ébresztő… az kiabál ébresztőt, aki amúgy a világon semmit nem változtat a napi szokásain, pont úgy folyó vízzel mosogat, a folyó vizet használja a wc-je öblítéséhez, pont annyi szemetet gyárt, és vásárol mértéktelenül az újrafelhasználásra való legkisebb figyelem nélkül, pont úgy mérgezi a környezetét permetszerekkel, eldobált cigarettacsikkekkel, brutál vegyszerek csatornába öntözésével, napi szintű állati élelmiszer fogyasztásával, és az élelmiszer szemétbe dobásával, mindenhova autóval járással, mint ahogy tette ezt 5-10-20-50 évvel ezelőtt is.
Ébresztő arra, hogy mit tesznek velünk? Most ébredezel kedvesem? Ne vicceljünk mán egymással… huszonéve, ha nem több halljuk mindenhonnan, olvassuk még a bulvárban IS, hogy nem jó az irány, de ugye nem volt felhúzva az az ébresztő óra, hiszen miért kéne fölébrednem, mikor olyan gyönyörű a tenger horváthba, ahová járunk khicsimmel nyaralni minden évbe, jön a víz a csapból, meg a fűtés is a vezetéken, tele a húspult, meg a tejtermékes hűtő minden sarki közértbe, mi dógom van nekem az ébredezéssel, haggyámá… őserdők, meg tűz, meg fakivágás, meg árvizek? Hol? Messze van az. Majd megoldódik valahogy.
Na most ők kiabálnak ébredésről, meg összekénefogni-ról.
De még mindig csak az ágyban fekve. Mert felébredtek az ébresztőre, elég hangosan szól, de még mindig csak a telefon képernyőjén látszik, hogy uristen, mekkora károkat okozott a víz, és már nem is olyan messze innen… ajjaj, kidőltek a fák a viharban, iszonyat pusztítást okoz a természet… ja és a medvék… tarthatatlan, hogy már itthon is kóvályognak a Börzsönyben, Bükkben… kilőni, de izibe!
Nem folytatom, bár még jócskán pörögnek a gondolatok a fejemben, de így is már elég hosszú ez az írás. Még kitérhetnék arra hogyan vagyunk kollektíve világméretűen totál hülyének nézve, de nem nézve vagyunk, hanem valóban azok is vagyunk. Elenyésző százalék nem az, aki nem hagyja magát megfélemlíteni, aki úgy véli inkább lemond bizonyos előnyökről, és lehetőségekről, semmint mérgezze magát valamivel, amiért senki nem vállal felelősséget, de tőle követeli a hatalom a felelősségvállalást.
Most akkor leüljünk zenbe-lótuszba meditálni, angyalkákhoz folyamodjunk, esetleg szerencsétlen Jézust rángassuk elő újra és újra, ja meg a Teremtőt, aki miért hagyja, hogy így legyen?! De persze még jöhet a Galaktikus Flotta és Asthar kapitány is, ők is egy lehetőség.
Mondjuk az én józanabbik eszem megkérdezi, hogy miért is jönnének?! Hogy elvigyenek, és ahová visznek ugyanazt csináljuk, mint itt? Mert ha elvisznek a Szíriuszra, ott majd megváltozik az emberi természet sitty-sutty, hipp-hopp? Van épeszű egyén, aki ezt így gondolja?
Te mit teszel, hogy változzon a Földön bármi is?
Hogyan lépsz ki a komfortzónádból, mire vagy hajlandó, mit változtatsz, mit csinálsz másként, hogy jobb legyen a helyzet? Te! Nem a vezetőink! Hanem Te. Kiállsz-e az érdekeidért, vagy talmi előnyökért magadon hagyod a szemellenzőt, és szádban a zablát?
Komolyan érdekel.
Ja, meg az is, hogy hogyan és kivel fogsz össze. Ha még itt a fészen, online is képesek vagyunk egymásnak menni, ha eltér egy cseppet a véleményünk valamiről.
Tehát: hogyan képzeled az összefogást? És kivel?
Izgalmas kártyavetési gyakorlat
Van
egy kedves tanítványom, aki amúgy nem az, csak most, míg
kártyavetést tanul tőlem. :) Legelőször a horoszkópját láttam
néhány éve,
mert asztrológiai tanácsot kért tőlem, úgyhogy azóta tudom,
hogy ő mennyire
közel van a látható világon túli világhoz
– csak éppen ezt nem hiszi el. Illetve de, tudja, csak még mindig
felülbírálja elmével.
Most, hogy elkezdtünk kártyavetést tanulni, amit szívesebben nevezek úgy, hogy értelmezni a kártyák által mutatott energiákat, újra előtérbe került ez az ő „problémája”, méghozzá fokozottan. Mert tudatalattija eddig többnyire álmai útján üzent, ébrenlétben gyakran elnyomja megérzéseit, ám a kártya ismét szembesíti vele. Intuíciója tökéletes, már csak az elméjét kéne eldobni – szó szerint –, hogy hagyja , engedje működni azt a végtelen, kiterjedt énjét, aki ő valójában.
Volt egy álma egyszer: az Univerzumban utazott valahonnan valahová, nem emberi lényként. Egyszerre megpillantotta a Földet, és bár annak ellenére, hogy jött a súgás: NE!, mégis itt landolt. Ez az álma megértette vele, hogy miért érzi már gyermekkora óta idegennek itt a Földön magát, miért nem találja a helyét, és miért érzi szűknek az emberi létet.
Azt kérdezte ma: „meg lehet kérdezni a kártyától, hogy…” - és itt álljunk is meg egy pillanatra. Minden tanuló felteszi ezt a kérdést, újra és újra. És én újra és újra elmondom, hogy IGEN, A KÁRTYÁTÓL MINDENT MEG LEHET KÉRDEZNI, nincs olyan, amit nem. A kérdés inkább az, hogy tudjuk-e értelmezni a választ. Többnyire igen, de mivel az emberi egó mindig ott figyel ugrásra készen, van, hogy annak befolyása miatt nem tudjuk jól értelmezni, vagy nem a valóságot közvetítjük. Velem is előfordult, hiszen én is tanuló vagyok ezen a pályán, és az is maradok. Óriási gyakorlat, és tudatosság kell, hogy az ember az egóját a háttérbe parancsolja – bár ezt minden egyes alkalommal, minden kártyavetési gyakorlat előtt megtesszük, több-kevesebb sikerrel. Mert sose feledjük az egót nem könnyű kicselezni. Az mutatja mekkora hatalma van fölöttünk, mikor azt hisszük, hogy egótlanná tudunk válni…
Szóval a kérdés, amire a kártyától választ vártunk – és persze máris rossz a megfogalmazás, hiszen nem a kártya válaszol, ő csak egy médium, azaz közvetítő –, hogy ez az álom vajon tényleg a valóság-e? Tényleg egy nem földi lény volt-e, aki valamiért úgy döntött, útját megszakítva a Földön landol?
Keverd
össze a lapokat, közben hangolódj a kérdésedre, egót háttérbe,
függöny lehúz, ne befolyásolja a lapjárást a gondolat,
hitrendszer, vágy, félelem, egó… csakis az igazat, a tiszta
igazat szeretnénk tudni… Néhány
lap keverés közben
kiesett
a kezéből. Amelyik
lap képpel
felfelé esik le, azt figyelembe vesszük, amelyik képpel lefelé,
azt nem. A
négy
lap képpel felfelé landolt.
Én jelentőséget tulajdonítok a kiesett lapoknak, mert úgy vélem,
ilyenkor szinte sürgető a válasz, jajdejó, hogy végre már
megkérdezted, igen, igen, igen! (Vagy: nem, nem, nem!) Tehát
annyira sürgős a válasz, hogy nem is váratik
meg, míg kirakjuk, hanem már maguktól
kiröppennek a lapok.
A négy lap a következő volt: Bosszúság, Betegség, Lelkész, Kevés pénz.
Mivel a kérdés nem szokványos, és általános, mint például, hogy mikor találom már meg a szerelmet, mi lesz a párkapcsolatommal, mikor leszek már milliomos, találok-e munkát, mire számíthatok az egészségemet illetően, hanem magasabb szellemi szintekre evezünk az anyagi világból, így más szinten értelmezendők a lapok is. Általában a kezdő tanfolyamon nem is nagyon megyünk ezekbe a dimenziókba, csak azon tanulókkal, akik spirituálisan magasabb tudatminőségekben vannak. Ez úgyis kiderül, hiszen ha feltevődik egy ilyen kérdés a tanuló részéről, akkor feltételeződik, hogy a válasz is megértődik majd.
Tehát nem egy igent vagy nemet vártunk a lapoktól, hanem biza el kellett gondolkodni rajta, hogy ez a négy lap együtt mit jelenthet.
A
bennem megjelenő képről sosem tudhatjuk meg, hogy a valóság-e,
vagy annak egy szelete. Mivel azonban nem hiszek a véletlenekben, és
tudom, hogy ezek
a képek,
különösen szellemi tevékenység, elmélyülés közben
túlnyomórészt rendben vannak, elmondtam amit látok.
Egy korábbi földi élet alkalmával történt valami, tett valamit, amely bosszússá, boldogtalanná tette, amelybe gyakorlatilag szinte, vagy akár teljes mértékben belebetegedett. Tett valamit, ami bűntudattal töltötte el, talán hirtelen haragból, vagy hirtelen ötlettől vezérelve, amit később megbánt. Azt tudjuk, hogy az ember önbüntetésben van, és ha neveltetésével ellentétes dolgot cselekszik, vagy a társadalmi normák ellen vét – hacsak nem pszichopata –, ez elindítja a bűntudat folyamatát. Van, hogy tényleg belebetegszik az ember a bűntudatba, van, hogy látszólag túllendül rajta, van, hogy egész életében nem tudja feldolgozni, és van, hogy nagy tudatossággal fel tudja oldani – ez a ritkább. Többségünk kiválóan elfetreng a saját bűntudatában, ezzel mérgezve egész életét, büntetve magát korábbi tetteiért.
Azt láttam, hogy ezért a bűntudatért jött vissza, mintegy vezeklésképpen, feloldozásért. Ám ez a földi lét túl szűk neki, minden szempontból bezárva, lefojtva érzi magát. Ezt a szűk-ség érzést megerősítette.
Feltettünk egy újabb kérdést: hogyan tudná a hátralévő életét boldogabban, elégedettebben tölteni, ha már egyszer idehozta magát… mit kellene tennie, hogy ezt a szűknek érzett földi létét kiterjedtebben tudja megélni?
A válasz az Állandóság lapja volt.
Ő – egyrészt – Isten szeme. Maga a kiterjedtség, a hit, az Univerzummal való együttrezgés, az életfeladat megélése. Azaz: legyen hited! Csatlakozz az „égiekhez”, a magasabb valósághoz, a szellemiséghez, a láthatón túli valósághoz. Fogadd el, hogy az vagy aki – amiről írtam az elején, hogy ő valóban közel van a tisztánlátáshoz –, legyen hited, engedd magad teljes fényedben ragyogni, engedd meg a kiterjedtséget. Hidd el, hogy az vagy, Aki! És valóban: tudja, hogy ő blokkolja saját magát, és persze a gyermekkori kondíciók… A kishitűség… ezen kell felülemelkednie, és az a szűk-ség, amit megél itt a földön, az emberi létben, átválthat a tudatosan megélt határtalanságba.
Nem
egyszerű kártyavetési gyakorlat volt, pláne egy kezdő
kártyavetőnek, de akinek van hozzá érzéke, az érzékelések
egyre szélesebb skáláját tapasztalhatja meg a kártya
segítségével.
És nekem is nagy élmény ilyen gyakorlatokat, tapasztalatokat megélni. Tanítva tanulunk, egymás által. :)
Lélektárs - vagy nem
A
spiritualitásban sokan különválasztják a lelki társ és a
lélektárs fogalmakat. Utóbbinál már egy kicsit belekeveredik az
ikerlélek, meg a duál fogalma is, én bevallom őszintén Nektek,
hogy bármennyire is beleástam anno magam e fogalmakba, úgy lett
egyre nagyobb kuszaság bennem. Azt gondolom a fogalmak
magyarázatának jó része kétségbeesett belemagyarázás, hogy
találjunk mindenre magyarázatot, mert azt mondani két emberre,
hogy igazán jól passzoltok össze, harmonikusak vagytok együtt,
mert…. Az nem eléggé spiri. Nem elégíti ki a misztikusság
iránti vágyát a kedves vendégnek.
Asztrológiai szempontból is van, aki bizonyos bolygók közötti kapcsolódásokra ikerségként, illetve duálként tekint, én ezt sem szoktam igazán nézni. Ugyanis rendkívül félrevisz. Ha kijelentjük valami miatt, hogy te és a másik duálok vagytok, vagy ikerlelkek, vagy lélektársak, ez valami rettentőmód misztikusan hangzik, és ilyenkor jön elő az, hogy 1., ha belepusztulnak is mindketten, ha több a fájdalom a kapcsolatban, mint az öröm, akkor se engedik el egymást, merthogy ikerlelkek, meg duálok, meg lélektársak vagyunk. Mögmonta a zasztrológus, meg alátó, ja meg legfőképpen "érzem". 2., a szerelem, az az állapotot, mikor amúgy kivétel nélkül minden szerelmes kiválóan össze van hangolódva, mikor félszavakból is értik egymást, mikor hasonlóan gondolkodnak, reagálnak bizonyos dolgokra, na és persze ájultjó a szerelmeskedés, máris jön, hogy na ő tuti a duálom, az ikerlelkem, no meg a lélektársam. Aztán szép lassan elmúlik a varázs, lecsengenek a dolgok, az egyik nem ugyanazt érzi, és kilép a kapcsolatból, a másik meg még mindig sóhajtozik utána, és azt hiteti el magával, hogy azért nem tudja elfelejteni, merhogy a duálja, ikerlelke, meg lélektársa.
Lelki társként tekintek arra a kapcsolatra, amikor a két ember között olyan kapcsolódás van, hogy egymás mellett maximálisan önmagukat tudják adni, és eszük ágában sincs lelépni a másik mellől, hiszen el sem tudják képzelni egymás nélkül az életüket. Tökéletesen látják egymást érzelmileg, lelkileg, mindenféle spirituális, vagy pszichológiai előképzettség nélkül is. Emiatt sosincs köztük olyan heves vita, ami egymás nem megértése miatt van, vagy elbeszélnének egymás mellett, mert nem értik egymás gondolatait, vagy olyasmiről akarnák meggyőzni a másikat, amivel kapcsolatban annak teljesen más elképzelései gondolatai vannak. Értelmetlennek tartják egymás győzködését, szükségtelen is, hiszen ami egyiknek jó, az jó a másiknak is, ha mégsem, akkor viszont nem akarják belevonni a másikat, természetesnek veszik, hogy ő ezt nem szeretné.
Nincs köztük titok, nem titkolóznak egymás előtt, nincs megjátszás, nincs csalás, becsapás, hazudozás, nyitott könyvek egymás számára. Eszük ágában sincs másfelé nézelődni, teljesen kitöltik egymás szívét, lelkét, gondolatait.
Egymás társaságában teljesen fel tudnak oldódni, legjobban együtt szeretnek lenni, vagy egyedül, de mindig annak tudatában, hogy a másik akkor is ott van, ha éppen nincs fizikailag jelen. Ha együtt vannak, árad belőlük a harmónia, egymás mellett töltődnek fel a legjobban. Lehetnek nézetkülönbségeik, de értően tekintenek egymásra, és nincs harag köztük. Sosem unatkoznak együtt.
Gyakran előfordul, hogy csendben vannak egymás mellett, és ami az egyiknek a fejében megjelenik, kimondja a másik, vagy rákérdez. Gyakori, hogy beszélniük sem kell, úgyis tudják, hogy mi van a másik fejében.
Kiválóan működtetik azt, hogy ha egyik mélyebben van, a másik felemeli.
Mindkettejüknek az a célja, hogy a másikat minél többet lássák boldognak, és ezért minden tőlük telhetőt megtesznek. Mindenben támogatják egymást, akkor is, ha netán elsőre nem értik, vagy nem értenek egyet a másik tervével. Akkor is.
Már nem akarnak sosem mást, nem tudják egymás nélkül elképzelni az életüket.
Felhívnám a figyelmet arra, hogy a felsoroltak nem pontok, hogy ha 1-2 megvan belőlük, akkor az már a lélektársad. Nem, ezek MINDEGYIKE az. Együtt. Ezeket csak kiegészíteni lehetne még, elvenni belőlük nem.
Nem tudom feltűnt-e, egyszer sem írtam le a „szeretet” szót.
Amikor megkérdem a vendégeimet, hogy ha ennyi szenvedést jelent nekik a párkapcsolat, amiben vannak, akkor miért vannak még mindig benne, miért nem változtatnak, a válasz mindig, mindig ugyanaz, szomorú, elhaló hangon: „mert szeretem...” Nos… ezért mondom én: ne keverjük a szezont a fazonnal. Az, hogy szeretünk valakit, hogy szerelmesek vagyunk belé, hogy ragaszkodásunkra is ráhúzzuk gyakran, hogy a szeretet miatt vagyunk a másik mellett, nagyon-nagyon messze van attól, hogy valóban a lelki társunkkal vagyunk együtt.
Talán már érthető a különbség.
Van, aki azt mondja, hogy nem mindenkinek adatik meg életében, hogy egymásra találjanak a lelki társával, ez egy égi ajándék, egy kegyelmi állapot.
Lehet.
Én viszont azt mondom: mindenki előtt nyitva a lehetőség. Hogy él-e vele, azaz nem alkuszik meg kevesebbel, mint amit fent leírtam, az már más kérdés. Mert a többség megalkuszik… Mert még mindig az a „tiszteletreméltó”, ha hősiesen lehúzunk egymás mellett évtizedeket, miközben felemésztenek a testi betegségek, mikor már évek óta nem alszunk nem hogy egy ágyban, de egy szobában sem, mikor már semmi mondanivalónk nincs a másik számára, mikor már az is idegesít, hogy egyáltalán levegőt vesz, és titkon, nagyon-nagyon titkon arra vágyunk, hogy mikor lesz már vége, amikor majd a gyászoló özvegy szerepében tetszeleghetünk.
Éppen a múltkorában láttam a fészbukon, egyik távolabbi rokonom büszkén tette ki, hogy 50 éve vannak együtt a párjával… nos ugye én még kicsi lány voltam, mikor összeházasodtak, és ugyan nem voltunk napi kapcsolatban, de nagyjából végigkövettem életüket, és látom most hol tartanak…. Na, szóval nekem fura, mikor bezsebelem a gratulációkat, és a hűha fejecskéket meg a szívecskéket a fészbukon, hogy ötven éve élek ugyanazzal az emberrel, de közben semmi más vágyam nincs, csak, hogy mikor szabadulok meg már tőle, és havi rendszerességgel vagyunk kórház-látogatók felváltva….
Természetesen tisztelet a kivételnek, mert tudom, hogy van olyan is, pl. az én anyai nagyszüleim is imádták egymást, 65 évig éltek együtt, s mikor nagyapám elment, mamának konkrétan elmentek otthonról, onnantól kezelhetetlen volt, és két év múlva elment a papa után.
De ez rendkívül ritka, mert még mindig az a „tiszteletreméltó”, és irigylésre is, hogy minél tovább szenvedjük méltatlan kapcsolatokban. Aki nem adja olcsón magát, mert utál szenvedni, és továbblép, ha javíthatatlan a kapcsolat, az szánalomra méltó. Szegény biztos baj van vele, mert nem marad meg senki mellett, és/vagy mellette nem marad meg más. Mondják ezt, akik fogcsikorgatva kínlódnak a párkapcsolataikban.
Fordítva ülünk a lovon.
Épp fenti rokonomtól kaptam meg, amikor 9 éve összekerültem a Férjemmel, a többedik párkapcsolatom után, hogy reméli, most már ez az utolsó lesz. Mondtam neki én is remélem, de ha úgy érzem mégsem ő az, Aki, biztos lehet benne, hogy tovább fogok lépni ebből is. Persze, hogy nem értette, kínosan nevetgélt. Pedig én tök komolyan mondtam.
Lelki társat pedig nem lehet görcsösen akarni.
De lehet vágyni. Finoman, szépen, szeretettel. Nem sóvárogva, amely sóvárgás mélyén az van, hogy bárha valaki boldoggá tenne engem…. Mert még ezt is idekeverjük… a boldogságunkat mástól várjuk… egy boldogtalan ember pedig rohadtul nem vonzó ám… a sóvárgó sem. A magabiztos, egyedül is egésznek ható, szeretetteli, nyitott szívű ember a vonzó. Aki a másik felét keresi, az mindig csak egy fél embert fog találni, egy másik felet, aki szintén egy mankót keres, akire támaszkodni lehet… Két félből sosem lesz egész. Mert összeragaszthatatlan. Egy egészből és egy másik egészből lehet igazi katarzis. Olyan erő, ami eltéphetetlen, ami nem azért van jelen, mert nem tudunk egymás nélkül lenni, hanem azért, mert nem akarunk.
Óriási különbség.
Jó és rossz
2021. június 30.
Neptunusz a Halakban
Olyan bolygóállás vette kezdetét az égen 2011. áprilisában, ami több, mint százötven év óta nem volt tapasztalható, így tehát a mai kor emberére tett hatásáról nem tudunk semmit.
A Neptunusz kb. tizennégy évig tartózkodik egy jegyben, utoljára tehát az ezernyolcszázas évek közepén volt a Halakban.
A Neptunusz bolygóhoz a káoszt, a csalárdságot, a becsapásokat, az illúziókat, a drogot, alkoholt, minden bódulatot, ködösséget, de az alkalmazkodó-, és áldozatkészséget, az érzelmességet, az álmokat, a megváltást, feloldódást, és érzékek feletti érzékelést is társítjuk. Ő a Vénusz magasabb oktávja, az egyetemes szeretet jelölője.
Lévén, hogy a Halakban a Neptunusz uralomban van, így bízvást mondhatom, hogy alapvetően a jó analógiái kerülnek előtérbe. Nekem legalábbis tuti, mert én már megadtam neki, amit megkövetelt: lévén születési képletemben az Ascendensemen áll a Neptunusz bolygó, ráadásul még a Holdtól is kap egy kvadrátot, hát velem megtapasztaltatta életem első negyven évében a zavart, a káoszt, a bódulatot, a ködösséget, a lelki zűrzavart, a depressziót, szóval megéltem az összes negatív analógiát.
Részemről sokkal biztosabb, hogy innentől valóban a pozitívumokat hozza az életembe, amelynek előszeleit éreztem is a bolygó jegybe érkezését megelőző hetekben. Az interneten többnyire a negatívumairól olvastam, valahogy mindenki pánikba esik a Neptuntól, szinte csak a zavarkeltés analógiáját említik.
Valahol jogos is, ha azt vesszük, hogy a mai kor embere inkább menekül a bódulatokba a valóság elől, mint tudatosság válna az őt körülvevő fizikai és szellemi világra. Ez ugyanis sokkal munkásabb dolog, egyszerűbb talajrészegre inni magunkat, vagy elszívni, belőni egy kis cuccot. Addig sem kell az agyunkat használni.
Semmi gond nincs azzal, ha néha vágyakozunk rá, hogy kissé elveszítsük a tudatunkat, kicsit oldódjon a feszültség a mindennapokban. Erre egyébként kitalálódott a természetes módszer: például a szerelmeskedés tökéletesen alkalmas arra, hogy az ember elveszítse öntudatát, és még baromi egészséges is, ha csak pusztán a fiziológiai hatásait vesszük. Vérnyomáscsökkentő, stresszoldó hatása van, megemeli az endorfinokat a szervezetben, ami boldogságot okoz, ezzel hosszabb életet generál, ránckisimító hatású, és még egy csomó minden, ami most nem jut eszembe. De ha mondjunk éppen nincs kivel szerelmezni, hát az időjárás még jelenleg is kiváló alkalmat ad a természetjárásra, jó kis túrákat szervezni, barátokkal találkozni, jókat dumálni, nem csak chaten, e-mailben érintkezni magányosan, bemerevedett, oxigénhiányos testtel ülni a monitor előtt.
Szóval a helyzet az, hogy a bolygó hatása kettős, viszont én döntöm el, hogy melyiket óhajtom belőle megélni. Ugyanis valamelyik analógiát MEG KELL élni, olyan nincs, hogy figyelmen kívül hagyom, és ezzel megúszom a dolgot.
Ha a személyiséged elég erős, elképesztő spirituális és lelki fejlődés kezdődhet életedben.
Ha személyiséged elég erős, képessé válhatsz most olyan érzékelésekre, összefüggések feltárására, amelyekre eddig nem volt rálátásod.
Emelkedik az együttérzés, az önzetlenség, az átadás, az elfogadás, az egység utáni vágy.
Képessé válhatsz azonosulni a társaddal, a külvilággal.
Az anyagi szint egyre távolodik, egyre több felismerésben lehet részed: mi az igazán fontos számodra.
De.
Ha nem döntötted még el, merre tovább, mit is akarsz kezdeni az életeddel, tuti, hogy beránt az örvény.
Erre készülhetsz, nyugodtan.
Ha még bizonytalankodsz kicsit, az irányt, a célt illetően, megoldja helyetted a Neptunusz, magával ránt, és onnan már sokkal nehezebb lesz visszajönni, mintha most, rögtön, eme pillanatban behúzod a vészféket, és azt mondod, ha nehéz is, de felfelé akarok, kipróbálom, mi bajom lehet?
Hozhat durva szakadásokat.
Nem a bolygó, ne kenjünk rá, ő csak abban segít neked, hogy a döntésed véghezvitelében melletted áll.
Ha felismered, hogy mi a fontos az életedben, és mi nem, segít kitakarítani a nem odavaló dolgokat.
Mit és kit engedsz be a továbbiakban az életedbe, és mit, kit nem?
Ki, mi hat rád inspirálóan, ki és mi segít a továbbhaladásodban, és kit, mit kell kizárni az életedből.
De itt a csapda is: ha kikapcsolod a tudatodat bódítószerekkel, illúziókba, ábrándokba ringatódsz. Ebben is melléd áll a Neptunusz: egyre többet és többet kívánsz majd, és innen már nem lesz visszaút. Becsapsz, és becsapathatsz. A depresszió, a bizonytalanság, a zavaros gondolkodás felé veszed az irányt.
Ha viszont hajlandó vagy megérteni a bolygó energiájának üzenetét, és tudatosan egyre tudatosabbá válsz, megnyílnak az égi kapuk. Mindenesetre talpon kéne maradni. Mindig és minden körülmények között. Nincs középút, csak felfelé van, vagy lefelé. Mindenki maga döntheti el, hogy merre halad. Nincs tovább "majd egyszer", csak most van. Csak figyeld a környezetedet, ha nem hiszel nekem.
Csak figyeld mivé lesznek a percemberek, a tudattalanok, a sorozatnézők, a kocsmajárók, az anyagban elveszők, a pénzhajkurászók, a tudatukat bezárók. Csak figyeld, és közben szép lassan tedd pont az ellenkezőjét, mint amit a többség.
Elhagynak majd azok közül, akik amúgy is elmaradtak volna mellőled idővel, akiknek csak azért kellettél, mert szívogathatták az energiádat, mert rád zúdíthatták a bajaikat. Nem baj, ne törődj a veszteséggel, az Univerzum nem szereti az ürességet, ahol hiány van, ott betömi a lyukat.
Nem maradsz egyedül, igényességeddel igényesebb embereket vonzol magadhoz.
Persze teheted éppen ellenkezőleg is, maradhatsz, ahol vagy, úgy, ahogy vagy, várhatod a csodát, bár Isten sem képes csodát tenni ott, ahol ölbe tett kézzel ülnek.
Picike szabad akaratodat tehát használd ésszel, és tudatosan, döntsd el, merre tovább.
Neptunusz ott lesz melletted bárhogyan is döntesz. Hogy könnyebb legyen, menj most vissza az írás elejére, és olvasd el újra az analógiákat.
Mindentudók
Hányszor hallom én ezt, te Jó Ég! Általában olyan olvasatban, hogy nem is kell nekünk mester, sem tanító, sem senki emberfia, hiszen először is: egyenes kapcsolatban vagyunk Istennel, másodszor pedig minden tudás bennünk van, úgyhogy nekem aztán nem dumáljon senki.
Ez az elmélet semmi másra nem jó, csak, hogy elképesztő méretűvé növelje a spirituális egót.
Ami annyiban különbözik a "normál" egótól, hogy sokkal rosszabb.
Mert, amíg egy átlagember rendesen arra használja az egóját, hogy reggel kimásszon az ágyból, pedig nagyon nincs kedve, vagy elmenjen bevásárolni a családnak, hogy nehogy éhen haljanak, vagy külső támadás esetén megvédje magát, vagy a szeretteit, addig a magát spirituálisnak tartó ember eljut egy szintre, mert mondjuk elolvasott egy könyvet ezen témában, vagy megnézett a jutubon egy tanítótól egy előadást, amelyből első körben azt szűri le: MINDEN TUDÁS BENNETEK VAN!
Ettől aztán elkezdi magát vagy egyenesen Jézus Krisztusnak képzelni, vagy a másik, amikor totál azonosul az előadóval, vagy könyv írójával, mindegy, és elkezdi hinteni, mit hinteni, rázúdítani az "oktondiakra" az Igét.
Ne szépítsük, egytől-egyig mindenki viselte ezt a cipőt, amikor spirituális útra lépett. Majdhogynem törvényszerű, mert amikor az ember fejében felgyullad a fény: EZ AZ! ez olyan euforikus érzéssel bírja eltölteni, hogy azonnal meg akarja osztani a világgal a tudását.
Ezzel nincs is semmi baj, de a móddal, ahogy ezt teszik némelyek, igenis baj van.
Jómagam tizenhat éve kezdtem ébredezni, és jócskán voltak visszaalvásaim. Többségében azért, mert annak idején még nem igen volt ennyire divatos a spiri, mint manapság, kevés ember kapaszkodott ebbe, vagy kevesebb volt a neurotikus, ezotériába menekülő, nem tudom, de az biztos, hogy észleléseimet, apró, pici megvilágosodásaimat, aha-élményeimet nem nagyon tudtam megosztani senkivel, ha mégis megtettem, akkor kénytelen kelletlen magamra zúdítottam a népharagot, vagy csak simán hülyének néztek.
Bő tíz éve, amikor ide a kis falucskába költöztem, konkrétan huzatosnak tartottak, mert amint bent, úgy kint is, nyilván látszott rajtam, hogy "más" vagyok, mint a többiek, pedig Isten látja lelkemet, mindent megtettem az integrálódásért.
Nem sikerült.
Mára megszoktak engem én is őket, mivel rájöttem, hogy attól leszek a legjobban elfogadott, ha nem akarok integrálódni.
Utam elején tehát még fájdalmasan érintett, és nem értettem, hogy basszus, te hogy nem látod, nem érted a Valóságot? Mivel azonban tényleg elenyészően kevesen látták, amit én, így szépen visszaalukáltam, jó lesz nekem is a langymeleg sz@rban totyakolni, a többiekkel együtt. De nem volt jó, így ismét felráztam magam, jobb ébren, még akkor is, ha fájdalmasabb, fárasztóbb olykor.
Mára megedződtem, és rájöttem, van a Világ, és vagyok én, hogy hogyan helyezkedem el benne, az kizárólag tőlem függ. Ma már nem borulok ki attól, hogy az átlag ember hülyének néz, mert nem is én vagyok a hülye, hanem ő. :)))
Mint legutóbbi írásomból kiderülhetett ma már csak attól borulok ki, de szerencsére nagyon átmenetileg, hogyha a "saját fajtámmal" kerülök szembe, de ahogy az előbbit is, úgy ez utóbbit is megszokom, elfogadom. Jó úton haladok, nekem ez a dolgom.
Visszatérve az elején említett egyenes kapcsolathoz Istennel: csak azt felejtik el a rettenetesen spirituálisak, hogy Isten és ember között semmi más nincs, mint az EGO. És amíg ezt éppen azzal növesztgetik szorgosan, hogy hirtelenjében különbnek tartják magukat mindenki másnál, miközben a szeretet és elfogadás szavakat szajkózzák folyton, addig biza nem hogy egyenes kapcsolat, de semmilyen kapcsolat nincs Istennel.
A mester, aki számomra hiteles tanító (és egyébként nincs a jutubon, minő véletlen, és csak egy könyvet írt, és abba mindent bele, amit fontosnak tartott elmondani, mégis telt házas előadásai vannak) mindig azt mondja: "amíg nem engeditek át magatokon a szavaimat, amíg nem integráljátok be az életetekbe, a mindennapjaitokba, addig hallgassatok. Ha már átengedtétek, megéltétek, megemésztettétek, csak a már általatok letisztított tudást adjátok tovább! Ne higgyétek el, amit mondok! Tapasztaljátok meg, hogy úgy van-e, és ha igen, csak akkor adjátok tovább!"
No ez az az állomás, amit a legtöbben kihagynak.
Néhány nap, egy-két hét alatt Krisztussá, tanítóvá válnak, és ha a visszajelzések nem felelnek meg számukra, mert inkább irritálja a többséget, mint sem befogadó volna rá, akkor jön az: ti sehol sem vagytok, nem értetek engem, és megy, keres magának egy megértő társat, társaságot, ahol ő, mint újjászületett, ezt az új énjét el tudja fogadtatni (hiszen ugyebár nem ismerik a régit).
Nem biztos ám, hogy azért cserélődik le a baráti társaság, mert ők nem értik meg az Úton járót, sok esetben van arról szó, hogy hirtelen olyan magas lóra kerül az Ébredező, ami már feszültté teszi a többieket, és inkább ők hagyják el, vagy próbálják lerángatni róla.
A fölényeskedés semmi esetre sem visz közelebb Istenhez, a Lélek sem komázza, az Önvalótól pedig teljesen eltávolít. Létezik mentális fölény, ha tetszik ha nem, ilyen bizony van, de ez maradjon annak a titka, akinek a tulajdona, és éppen attól válik azzá, ami a tartalma, hogy segítségre használja a tulajdonosa, nem pedig fitogtatásra.
Mindezt a nagy vargabetűt, amiről itt beszélek el lehetne kerülni egy kis szemlélődéssel, türelemmel, átengedéssel, megéléssel, elmélkedéssel, szerénységgel, nem ész nélküli elfogadással, pusztán azért, mert az előadó, vagy az író szimpatikus...
Egy kis csenddel, befelé és kifelé figyeléssel.
Figyelni a világot az új szemlélettel!
Ehhez idő kell.
Ez nem megy máról holnapra, csak figyelemmel, fegyelemmel, gyakorlással, tanulással!
Hitelessé attól válik valaki, ha belülről sugárzik, és nem attól, amit mondd. Az csak hab a sugrázás tortáján.
A "minden tudás bennem van" azt jelenti tehát, hogy mindenre tudod a választ a saját életedben.
Nem azt jelent, hogy a világ összes tudása benned van, MINDENT TUDSZ!
Azt jelenti: ha bármi történik az életedben, a választ a saját dolgaidra önmagad tudod a legjobban megadni.
Egyáltalán NINCS MINDEN TUDÁS Benned!
Honnan tudod, hogy hol tartasz az inkarnációs folyamatodban, honnan tudod, hogy hányadik leszületésedet éled, de főként azt honnan tudod, mit éltél meg eddig és mit nem? Honnan tudod, hogy mikor volt az, amikor Isten leheletével a Te lelked is kiáradt? Honnan tudod, hogy előző életeid bármelyikében szedtél-e össze spirituális tudást, amelyet valóban áthozhattál erre az életedre, és tényleg elég, ha csak valaki emlékeztet rá? Honnan tudod, hogy lelked ezen életedben mit akart megtapasztalni?
Nem kell segítség?
Rendben, ez is a te jelenkori életed megtapasztalásához tartozik, egy ezreléknyi szabad akaratodat arra használod, amire akarod. Ám azt jó tudni, hogy aki segítség nélkül, pusztán ezen nagyon félremagyarázott elmélet szerint akar megvilágosodni, mely szerint MINDEN TUDÁS BENNEM VAN, nagyságrendileg kb. egymillió élet alatt jut el a hőn óhajtott buddhaság állapotába, míg segítőket "igénybe véve" akár néhány év alatt is...
Jézus mondata: "legyetek szerények és alázatosak" pedig arra vonatkozik, hogy fogadjuk már emberi mivoltunkat, ne a szellemekkel, mindenféle egyéb nem emberi lényekkel akarjunk kommunikálni elsősorban, hanem önmagunkban találjuk meg Istent, találjunk végre haza, és fogadjuk örömmel és hálás szívvel, ha mellénk sodor az Élet, vagy a Sorsunk olyan mestert, tanítót, aki kicsit előrébb jár nálunk az inkarnációk sorában, felszínre tudta hozni a már előző életeiben összeszedett spirituális tudását, és megtisztel azzal, hogy ezt át is adja nekünk.
Főként mostanában legyünk sokkal-sokkal éberebbek, mert annyi marhaság kering az interneten 2012-vel kapcsolatban, olyan dolgokat írnak le egyesek, amely szinte kényszerít, hogy változz már meg, de üstöllést, azonnal, rögvest, mert különben lemaradsz a naaaaagy spirituális történésekről. Idén MEG KELL VILÁGOSODNI, szinte kötelezően, mert különben a poklok pokla lesz osztályrészed.
Meg kellene, persze.
Minél előbb, annál jobb volna.
Jó volna, de a görcsös akarás itt is, mint az életben minden esetben az akarás állapotában tart meg.
És az akarással bebizonyosodik, hogy nagyon messze vagy a te hőn áhított Istenedtől...
Mert nem bízol Benne, nem hiszed, hogy vezetve vagy, nem hiszed, hogy pontosan azt kapod meg, amire szükséged van. Ágálsz, kapálózol, ahogy Reményik Sándor gyönyörűen megfogalmazta: "akarsz eget ostromló akarattal, s a lehetetlenség konok falán zúzod véresre koponyád....Azután elalélsz... S akkor - magától - megnyílik az Ég, mely nem tárult ki átokra, imára, erő, akarat, kétségbeesés, bűnbánat - hasztalanul ostromolták. Akkor megnyílik magától az Ég..."
2012. március 8.