Igen, vannak emberek küldetéstudattal, és tudom, hogy divat kinevetni és gúny tárgyává tenni őket, de mivel magam is szenvedek ebben a kórságban, rájöttem, hogy nem olyan rossz ez azért. Ugyanis keretet ad, és célt az életnek. Nekem erre az életre ezt dobta a gép, ezzel kell kezdenem valamit, ebből kell gazdálkodni. Mivel életem első felét e szempontból is végigszenvedtem, hiszen engem is úgy neveltek, hogy legyen rendes bejárós munkahelyed, főnököd, mindegy mennyit keresel, legalább az biztos, hogy hó elején, ésatöbbiésatöbbi… iszonyat szorongással töltött el, hogy ezt feladjam, és egy nagy levegővétellel lesz, ami lesz, lássuk meg mire jutunk állapotba hozzam magam – azaz felülemelkedjek a rettegésemen a szegénységtől, amiben felnőttem.

Ez az állás kettős természetű erő: az Uránusz a forradalmi újító, aki soha nem fér bele a hagyományos keretekbe, a Plútó pedig az átalakító, aki addig nem nyugszik, amíg mindent a gyökeréig át nem formál. Mivel mindkettő retrográd, ez az erő befelé dolgozik: nem külső lázadás, hanem egy belső forradalom, amelyből új szemlélet, új rendszer, új rend születik, ha akarom, ha nem. És ez az én korosztályomat jellemzi amúgy, hiszen mindkettő lassú bolygó, sokáig álltak így együtt a Szűzben. Kinek-kinek más-más házában, más-más életterületen, de ez az erő jellemzi a korombelieket.

A Szűz jegy fontos, mert itt ez az együttállás nem a káoszt erősíti, hanem egy nagyon precíz, rendszert építő átalakítási folyamatot indukál, ha beledöglesz, akkor is. Ahol a Plútó van, ott nincs lacafaca, nincs kérdés, hogyan lehetne kislisszolni a folyamatból. Ha nem csinálod magadtól, robbant. Uránusszal megspékelve még hirtelenebbül, váratlanul.

A X. házamban olyan hivatást mutat, ahol a rendteremtés maga a transzformáció. Feladat az, hogy struktúrát adjak a láthatatlannak, hogy a káoszból érthető mintát formáljak – és ez az, ami az ŐsErő©Módszeremben végre megnyilvánult. Az Árnyékszoba szeánszok lényege is az: tegyünk rendet a káosznak érzett szinteken.

Arról jutott mindez eszembe, hogy tegnap egy kedves visszatérő vendégem a szeánsz elején azt mondta ahogy körülnézett a saját maga által teremtett térben: ez az egész egy nagy káosz, és fogalmam sincs mit kezdjek mindezzel. - Nosza, akkor rakjunk rendet! - válaszoltam.

De folytatva a saját képletem nyilvános elemzését ezzel a X. házas Szűz Uránusz-Plútó együttállással szemben, a Halakban figyel a drága Merkúrom, ami éppen az előre indulás előtti pillanatban volt születésemkor. Azaz van egy jó kis Szűz-Halak tengelyem. Elvileg az IC-MC tengelyem is Szűz-Halak, de ahogy egy kedves kolléganőm mondja gyakran: soha senkinél nem tudhatjuk halálos pontossággal mikor vette az első levegőt, így a tengelyeink mindig „kotyognak” kicsit. Nálam is így van ez, de nem is foglalkozom vele túl sokat.

A Merkúr a Halakban nem racionális, hanem intuitív – nem adatot gyűjt, hanem képeket, érzéseket, archetipikus üzeneteket olvas. A Halak Merkúr azelőtt érzi az összefüggéseket, mielőtt tudná őket. (Hogy ez mennyire frusztráló tud lenni, míg meg nem érted, és meg nem tanulod használni, azt csak az tudja, akinek ilyenje van…)

Itt tehát ez a szembenállás azt jelenti, hogy az életutam lényege: összehangolni a racionális rendszert és az intuitív érzékelést. Ezért mondom én mindig, hogy raciospiri vagyok.

A Szűz oldal: szerkezet, módszer, elemzés.

A Halak oldal: látomás, érzékenység, inspiráció.

E kettő közötti híd vagyok én, erre épül az egész módszerem, mindenestül.

Arról is jutott mindez eszembe, hogy imént említett tegnapi vendégem tényleg csillogó szemekkel nézett rám: hogy csinálod ezeket az illatokat?! Rz olyan izgalmas! Erről külön szándékszom egy postot írni, ha érdekel többeket is.

De ez mindennek a lényege, hogy lehozni a földre, megfoghatóvá tenni a láthatatlant, érthetővé, érezhetővé tenni mindazt, ami abban a dimenzióban van, ahová belátok, beleérzek. Tessék itt van Nektek: minden, ami az ŐsErő©Módszerben van, és azon túl is – mert folyamatosan jönnek újabb és újabb ötleteim –, mind ezt szolgálja.

Viszont, nem szabad elhallgatni azt sem, hogy ez egy nagyon komoly, folyamatos, és megállás nélküli, 0/24-es idegrendszeri feszültségben tart. És amikor valamelyik oldal túlsúlyosabbá válik, az élet automatikusan visszabillent. Ha túl sok a szellemi kontroll (Szűz–Plútó), jön az Uránusz: minden szétesik, hogy újraformálódhasson. Ha túl sok az intuíció és kevés a szerkezet (Halak Merkúr túlsúlya), akkor elveszhet a megfogható eredmény.

De amikor azt mondom, hogy engem tenyerén hordoz a Teremtés, erre is utalok: tényleg jön valami impulzus valahonnan, kívülről, vagy belülről, ami visszabillent az optimális középpontomba.

Ez a tengely tehát egy életre szóló misztikus, szakrális dialógus:

Hogyan adhatok formát a láthatatlannak? - szól a kérdés újra és újra… Hogyan csináljam?!… hogy jobb legyen, több legyen, még többet adhassak, még érthetőbbé tehessem, még egy eszközt tudjak adni a kezébe, amivel segítheti önmagát... Már az is egy erős feszültség, hogyan értessem meg vele?! Mert meg AKAROM értetni… Meg AKAROM mutatni…

És minden, amit írok, amit létrehozok, megalkotok, amit átadni szándékozom másoknak, a szeánszok, a rítusok, a mágia, az esszenciák, amelyekkel az istennői minőségeket hívhatjuk be, az elemzések, a beszélgetések, mind ennek a kérdésnek a megtestesülései, a válaszok.

Ám fontos megemlíteni a retrográd mozgást is: mindig elmondom a vendégeimnek, hogy nem véletlenül csinálom, amit csinálok, és úgy, ahogy, mert a retrográd mozgás utal arra is, hogy korábbi életekben hm, nem biztos, hogy mindig jól és jóra használtam az akkori tudásomat. Itt most csak azt tehetem, hogy mások hasznára legyek. De jelenti azt is, hogy alapvetően mindez nem egy külső, hanem belső karrier: a látható sikerek (a tudás átadása, a Magdus lapjai kártyám, a módszer kidolgozása, az élő szeánszok, a kurzus, és a készülő könyvem a családi terhekkel kapcsolatban, az esszenciák összeállítása, a tematikus napok) mindig egy mély, személyes átalakulás melléktermékei. A siker nekem nem a taps, hanem az, hogy valami láthatatlant sikerül megérthetővé tenni az emberek számára. Eeeez, na eeez nekem a valami. A minden.

Ez a tengely gyakran ad „csatornázó–fordító” szerepet is: az isteni üzeneteket emberi nyelvre, az emberi fájdalmat spirituális nyelvre fordítás képességét. A Halak Merkúr megérzi, a Szűz Plútó rendszerezi, az Uránusz pedig eljuttatja az emberekhez. Akik vevők rá, akik hallgatnak rám, akik figyelnek, olvasnak. De nem mindenki. A legtöbben ugyanúgy áthajtanak rajtam, mint másokon is. A legtöbb ember rendkívüli módon a saját fejében él, a spirituális emberekre még jobban jellemző ez, mint a muglikra. Utóbbiak jóval nyitottabbak az impulzusokra, a spirituális emberek kapaszkodnak a legjobban saját dogmáikba, amelyekkel olyan falakat építenek, amin ember nincs, aki át tudna hatolni. De már nem akarok, tisztelettel, szeretettel, békével haladjanak tovább az útjukon.

Most már egyértelműen kijelenthetem, a visszajelzésekből, hogy úgy tűnik, életutam lényegét, hogy a láthatatlan világokat emberi nyelvre fordítsam, és rendet teremtsek mások káoszában, sikerül megvalósítanom. Legalább alkalmanként, annak, aki akarja, vágyja, és főként engedi.

És mivel megint elkalandoztam, visszatérek az idegrendszeri terheltséghez. Ha még van valaki, aki itt van és olvas.

Tehát ez a Plútó–Uránusz együttállás szemben a Merkúrral ad egy állandó alapfeszültséget: az idegrendszerem sosem tud teljesen „leülni”. Én nem tudok meditálni, meg nagyokat merengeni semmittéve az élet nagy dolgairól, másként vagyok összerakva. Nekem hirtelen jönnek a megvilágosodások, a flashek, nem a meditáció közben, hanem főként edzés, futás, erdei túra közben. Vagy… alfában, félálomban éjjel, a mélysötét csendjében.

Azért az is lényeges, hogy ez nem patológiás idegfeszültség, bár sokáig azt hittem, de mivel addig mentem, míg meg nem értettem magam, megbizonyosodtam, nálam sokkal okosabbaktól, hogy ez egy magas frekvenciájú működés, amiben az érzékelés, a gondolkodás és az intuíció folyamatosan aktív. Ezért vagyok hamar fáradékony, gyorsan túlingerelhető, nem bírom a zajt, a sok embert, a tömeget, a folyamatos csendes alapzajt sem, a szagok, túl erős illatok, parfümök kikészítenek, teljesen elvesztem a fókuszt. Olyanokat is észreveszek, meglátok, meghallok, szaglok, amiket mások nem, nagyon érzékeny vagyok a szúrós, kellemetlen anyagokra a testemen, borsószem hercegkisasszonyként megérzek minden nyomást, szúrást, piszkálást, húzást, dörzsölést, stb.

Nem tudok állandó kontaktban lenni semmivel és senkivel, nem tudok sokáig folyamatosan figyelni. Ha egy nap három vendégem van, 10 órát alszom utána. A kettő az optimális.

Másokkal többnyire a fájdalmukon keresztül kapcsolódom, ezért kénytelen vagyok azon nyomban, ahogy kiteszem a lábam a kis Árnyékszobámból el is felejteni, hogy mi történt ott nap közben. Ez egy pszichés önvédelem.

A legjobb barátom a csend, és a Természet. No meg az otthonom.

Sokáig azt hittem tuti be fogok csavarodni ilyen képlettel, és amúgy, ha a legalacsonyabb szintjét élném, ez így meg is történhetne. Pontosabban már réges régen megtörtént volna.

Amikor azt szajkózom: azért lenne fontos mindenkinek tudni mi van a saját képletében, mert a lehetőségek tárháza, de általában ennek a tárháznak csak a pincéjében mászkálunk, a felsőbb szintekre fel se tesszük a lábainkat…

A Szűz–Halak tengely itt nem az „őrület” határa, hanem az érzékenység és az értelmezés közti híd. Tehát számomra nem az a veszély, hogy becsavarodok, hanem inkább az, hogy túlhúzom magam: ha az agyam, az idegrendszerem, az érzékelésem állandóan teljes fordulaton jár, rendkívüli módon elfáradok. A regeneráció számomra elsődleges. Sokáig tartott mire ezt megengedtem magamnak, de ahogy öregszem, a testem egyszerűen rákényszerít. Leolt a rendszer ugyanis.

A retrográd Uránusz a retrográd Plútó mellett olyan, mint egy belső szikraforrás: új felismerések, villanások, inspirációk jönnek belülről, de ha nincs rendszer, amibe ezek levezetődnek, akkor a feszültség idegrendszeri nyomásként jelentkezik – fejfájás, álmatlanság, koncentrációs zavar, ingerlékenység, vagy akár „mentális túltöltés” formájában. Ez lenne az alacsony formája a megélésnek.

Viszont, amit tudatosan építettem magamban és magam körül, és ebbe beletartozik az ŐsErő© Módszer, a rítusok, a testi–energetikai gyakorlatok, a mágia, az illóolajokkal való foglalkozás, a kártyavetés, a kurzusok, a tematikus napok mind arról szólnak, hogy az Uránusz–Plútó energiát a földbe vezessem. Túlhaladtam a pusztán elméleti részeken és a fizikai térben gyakorlom. És ez maga a földelés.

A kor előrehaladtával ez az energia nem romlik, hanem átalakul: amíg fiatal voltam úgy darált be, hogy máig sem tudom, hogy éltem túl a gyerek-, és fiatalkoromat. Mostanra egy állandó, mély izzássá szelídült. És megtanultam, hogy számomra a teljes nyugalom soha, de soha nem elérhető állapot, és fontos, hogy ne is akarjak rá törekedni, mert attól feszülök be jobban, hogy zen nyugodt akarok lenni, de képtelen vagyok.

Az én idegrendszerem nem erre van hangolva tehát. A mozgó harmóniára, amit nekem kell újra és újra finomhangolni. Nem egyszerű, de legalább folyamatos munkát ad.

Azért adnék néhány tanácsot annak, aki eljutott idáig az olvasásban, és maga is azt érzi, hogy soha nem tud teljesen nyugodt lenni.

Időnként hagyd abba a gondolkodást, csak csinálj valamit. Kerti munka, főzés, fizikai mozgás – utóbbi NAGYON ERŐSEN AJÁNLOTT!

Ne akard elnyomni a feszültséget, hanem engedd meg, hogy mozgásban maradjon, de mozogj vele. Azaz ülve, pihenve NEM FOGSZ MEGNYUGODNI. Mozogj, sétálj, takaríts, bármit, csak engedd a mozgást.

Időnként engedd ki a túltöltést valamilyen kreatív úton, amivel alkotsz: festés, sütés-főzés, lakásrendezés, írás, zenélés, bármi, ami kreatív, és maradandót alkotsz vele.

Mert ez a konfiguráció sosem csendes. A retrográd Plútó–Uránusz akkor betegít, ha el akarod fojtani. Ellenben, ha engeded, akkor elméd még öregen is dolgozni fog, kutat, rendszerez, újít. Nem hullik szét, hanem mélyül. Mint egy jó hegedű: minél többet szól, annál mélyebb a hangja. Funkcionálisan túl tudjuk terhelni magunkat, de aktív pihenéssel, testmunkával, fizikai földeléssel regenerálni lehet.

És valóban, lehet ez az együttállás, szembenállás az őrület határa, de ugyanitt van az ihlet határa is… és ott fogható meg a tudatosság, amikor tudjuk mikor melyik felé lépünk.

És… még valami. Ez a X. -IV. házas tengely azt is mutatja, hogy képes vagyok-e a múlt romjain építeni valami olyat, amit előttem még soha senki. Csak, hogy egy kicsit a felmenői témát is behozzam. Amikor az ember gyermekkorában sosem érezte magát biztonságban semmilyen módon, felnőttként rohadt nehéz elhinni, hogy de, biztonságban vagy, ráadásul nem mástól kapod meg, amire annyira vágytál, hanem te magad váltál képessé a saját biztonságodat megteremteni. Úgy a fizikait, mint az érzelmit, és pszichés biztonságot is. Hogy uralod magad.

Hogy már van tér, figyelem, értékteremtés, és nem kell bizonyítást keresnem arra, hogy jogom van létezni. Nem letagadni semmit, ami a múltban volt, nem elfelejteni, hanem átformálni. Erről szól az egész ŐsErő©Módszer.

Időnként most is odafordulok ahhoz a barna, göndörhajú kislányhoz: tudom, hogy féltél, és dühös voltál. De már itt vagyok neked, és soha, de soha nem hagylak el. Biztonságban vagy. Vagyunk.

Köszönöm, hogy kitartottál.